Országzászló avatás az ezeréves fennállását ünneplő Diósdon A Pest megyei Diósd ezer éves fennállására és a trianoni békeszerződés kilencvenedik évfordulójára emlékezve monumentális Árpád emlékhelyet és Országzászlót emeltek. Az 33 méter (!) magas zászlórúd egy 18 négyzetméteres nagyságú lobogóval, derekán a Nap illetve a Hold jelképeivel és 33 darab zászlóval van ékesítve. Mindez egy 7 méter magas kunhalmon helyezkedik el, amire a négy égtáj felől négy lépcső vezet majd fel. Az emlékhelyet Diósd ezer éves fennállásának alkalmából, az Árpád-ház emlékére, a trianoni békediktátum 90. évfordulóján, Diósd képviselőtestületének akaratából, Makovecz Imre Kossuth-díjas építész és Dárdai Balázs építész tervei alapján, közadakozásból a Diósdi Országzászló Alapítvány emelte. Tovább...
Vitéz Molnár V. József előadása a Kormányzóról és Trianonról Vitéz Nagybányai Horthy Miklós kormányzóvá választásának és a trianoni tragédiának 90. évfordulója alkalmából Dr. vitéz Molnár V. József 2010. április 9.-én és 10.-én mindkét témában felejthetetlen előadást tartott a kenderesi református templomban. Erről készült két DVD, valamint az ő lektorálásával és ajánlásával a most megjelent "TRIANON a két világháború között megjelent írások és versek" című füzet és egy reprint kiadású könyv "ÉS MÉGIS ÉLÜNK " a Pesti Hírlap külön kiadása 1920-1930. Telefonon a 06-30-425-7000 számon rendelhetőek illetve e-mailcímen utánvéttel: 19200604trianon@gmail.com
A 90 éves békediktátumra emlékeztek a vitézek a Nemzeti Összetartozás Napján Érden a Kutyavári úti országzászlónál tartották a városi ünnepet, ahol T. Mészáros András polgármester mondott beszédet, majd majd Hermann Róbert, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum főtanácsosa ismertette a trianoni tragédia okait. Ezt követően Kubik Anna színművésznő szavalatát és a Mistral együttes műsorát hallgatták meg az egybegyűltek. A Történelmi Vitézi Rend zászlajával díszőrséget álló vitézi egységet vitéz Erdélyi-Takács István vezette, aki vitéz Soltész Gyula törzskapitánnyal helyezte el a megemlékezés koszorúját. Tovább...
Kárpát-Haza templom épült Verőcén Trianon 90-ik évfordulójára A Nemzeti Összetartozás Napján, a gyászos trianoni döntés 90. évfordulóján, 2010. június 4-én 16 óra 32 perckor kondult meg először a verőcei Lósi völgyben felavatott Kárpát-Haza Templom kicsi harangja. A templom Bethlen Farkas verőcei polgármester kezdeményezésére és szervezésében közadakozásból, önkéntes élőmunkával és téglajegy megvásárlásával egy év alatt épült fel. A templom ajtaja mindig nyitva áll a kereső, az imádkozni vágyó és a nemzet megújulásáért tenni akaró emberek előtt. Tovább...
Országzászló áll Kecskemét belvárosában Kecskemét Közgyűlése 2010. február 4-i ülésén döntött az Országzászló felállításáról a szomorú következményű trianoni diktátum aláírásának 90. évfordulója alkalmából. 2010. június 4. délelőttjén pedig, több száz ünnepelve emlékező jelenlétében került felavatásra a Lestár téren. Az oszlopon a Szózat első két sora olvasható, Balanyi Károly tűzzománcba foglalt, két angyal által tartott címerével, és felette az országzászlóval. Tovább...
Vitéz Hunyadi László főkapitány felhívása a Rend tagjaihoz (kattintson a megtekintéshez)
A békekonferencia vezetői az aláírás időpontját június 4-én délelőtt 10 órára tűzték ki. Az ország hangulata nyomasztó volt, a sajtó hangja levert, rezignált és drámai. A kormány június 4-ére katonai készenlétet rendelt el az összes csapattestnél, csendőrösszpontosítások történtek, s a városokban a rendőrőrszemeket megkettőzték. Rádió még akkor nem volt. Párizzsal állandó telefonösszeköttetésben állt Budapest. A nagy lapok kiadóhivatalai előtt tömegek lesték a kirakatban időről időre megjelenő hírközleményeket. Az utcák már reggel óta valami furcsa nyugtalansággal voltak tele. Minden arcon szorongás, a tekintetek fáradtak, üresek, mint a halottasházaknál virrasztás után. Még a szokott utcazaj is tompább volt, mint máskor. Tíz óra után egy-két perccel jött a végzetes párizsi hír, és ekkor megkondultak a harangok, előbb Pesten, majd villámgyorsan szétfutott a hír, egymásután mindenfelé az országban. A magyarok két óra hosszat tartó harangkongással temették múltjukat és jövőjüket. Budapest percek alatt feketébe öltözött. Perceken belül fekete gyászlobogók lengtek mindenütt, az ablakokban fekete drapériák. Az utcák fekete gyászruhákkal teltek meg. Emberek, asszonyok, férfiak mentek az utcán patakzó könnyekkel, nemegyszer hangosan zokogva. Emberek rázták az öklüket az ég felé átkozódva. Az Oktogon sarkán egy rokkant letépte zubbonyát és könyökben levágott csonka karját mutogatva, őrjöngve kiabálta: „Hát ezért?” Az utcákon ismeretlen, egymást soha nem látott emberek borultak egymás nyakába, a terek padjain zokogókat vettek körül vigasztaló emberek és az állandó és szakadatlan harangzúgásban rohant bele a gyászba és kétségbeesésbe ezer rikkancs: „Rendkívüli kiadás”. A lapok gyászkeretben, mindenki mohón olvasta, amit úgyis tudott, mindenkiben lángolt a tehetetlen düh, csoportoknak vezércikkeket olvastak fel hangosan… a Múzeum téren elkezdték a himnuszt énekelni… és a harangok kongtak, kongtak, szakadatlanul, szinte elviselhetetlenül. A templomok gyorsan megteltek síró emberekkel, hisz a kétségbeesés mélyén mindnyájan Istenbe próbáltunk kapaszkodni, papok mentek fel a szószékre megkísérelni a lehetetlent, vigasztalni ott, ahol nem volt vigasztalás . A vidéken ugyanez volt a kép. Harangkongás, gyász és kétségbeesés mindenütt. Néhány ökölcsapáson, kisebb verekedésen kívül rendzavarások nem fordultak elő, hiszen az összes italmérések zárva voltak és minden közbiztonsági intézkedés megtörtént. Csak a harangok kongtak 10 órától kezdve mindenütt, minden városban és minden faluban két órán keresztül. E sorok írója 14 éves fiú volt és negyedikes gimnazista akkoriban. Tíz órakor növénytan óra kezdődött és Kovách Demjén tanár úr magas, szikár alakja pontosan jelent meg az ajtóban, mint mindig. Felment a katedrára, beírta az osztálykönyvet, de nem kezdte el a feleltetést, mint szokta, hanem lehajtott fővel meredt maga elé egy hosszú percig... És akkor megkondultak a harangok. Kovách Demjén tanár úr felállt, odament a térképtartóhoz, kivette a térképet, amelynek felső sarkában még ez a név állt: "A Magyar Szent Korona Országainak Politikai Térképe", és felakasztotta a térképállványra s mindezt egyetlen szó nélkül, aztán megállt előtte, kissé oldalt, hogy ne takarja el elölünk, és nézte, olyan arccal, olyan leírhatatlan lágy kifejezéssel, amilyet mi még soha sem láttunk száraz és örökké szilárd arcán. Mi halálos csendben néztük a térképet és az előtte álló, szürkülő hajú cisztercita papot, amint feje egyre lejjebb esett a mellére és a kívülről behallatszó harangzúgás által még inkább kimélyített csendben inkább magának, mint nekünk, ennyit mondott: "Consummatum est." Ötvennégyen voltunk, ötvennégy tizennégy éves magyar fiú. A golgota utolsó szavai után nem bírtuk tovább, leborultunk a padokra és elkezdtünk sírni. Odakint kongtak a harangok. Nagymagyarország keresztrefeszítésének napja volt: 1920. június 4. péntek..." (Dr. Padányi Viktor: Egyetlen menekvés)
Hősök napi megmlékezések
Megjelent a 2010/1 sz. Vitézi Tájékoztató A Történelmi Vitézi Rend kiadványa megtekinthető a "Kiadványok" menüpont alatt. Kérjük rendtársainkat, hogy a Vitézi Tájékoztató kiadásához - anyagi lehetőségeikhez mérten - szíveskedjenek hozzájárulni. Lapunk hirdetések elhelyezésére is nyújt lehetőséget.
FELHÍVÁS! EGYSZERRE SZÓLJANAK A HARANGOK A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN!
Koronaőrök a Magyar Nemzeti Múzeumban (Múzeumok majálisa 2010) A 15. Nagy Múzeumünnepen május 15-én és 16-án reggel 9-től 21 óráig a Múzeumkertben és a Magyar Nemzeti Múzeum épületében kézműves, koncert, előadás, interaktív foglalkozás, filmvetítések, rendhagyó tárlatvezetések, és szakmai programok minden korosztálynak. A Magyar Koronaőrök Egyesülete többszáz éves hagyományokat ápol és büszkén viseli a koronaőrök festői egyenruháját. Háromnegyed egykor ünnepélyesen vonulnak be a Múzeum főkapuján, díszőrséget adnak a Koronázási Palást előtt, a II. emeleti József nádor termekben pedig három turnusban – 13, 14 és 15 órai kezdettel – személyesen is találkozhatunk velük. Kiképzésük nehézségei, ünnepi szolgálatuk különlegességei mellett az öreg koronaőrök elárulnak néhány történeti érdekességet. A belépés díjtalan.
A Hadak Útjára lépett vitéz Felszeghy Loránd
Ünnepség a Szent Korona mentésének 65. évfordulóján „Lépünk, ahol ők jártak, látjuk, amit ők láttak…” v. Woth Imre.
A Történelmi Vitézi Rend főkapitányának levele a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövetségének ügyvivőjéhez Mély megrendüléssel értesültünk a lengyel nemzetet ma ért tragikus csapásról. Döbbenten állunk lengyel testvéreink vesztesége, gyásza előtt, amellyel az 1940-ben ellenük elkövetett nemzetpusztító öldöklés 70. évfordulóján kell szembenézniük. Kérjük minden lengyel testvérünket, fogadják szívből jövő, legmélyebb együttérzésünket, és erősítse őket a tudat, hogy Magyarország minden tisztességes polgára szeretettel gondol rájuk ebben a nehéz órában. Fogadja a lengyelek Istene engesztelő áldozatnak ezt a szerencsétlenséget, és erősítse meg a hozzátartozókban és minden lengyelben a hitet, hogy a sok-sok mártír áldozata, a hozzátartozók imái, és magyar barátaik fohászai és együttérzése nem hiábavalók. Isten áldása és a magyarok szeretete adjon erőt lengyel testvéreinknek a csapás elviseléséhez, örök nyugodalmat az áldozatoknak, és soha meg nem szűnő emlékezést a lengyel nemzet minden tagjának! Isten tartsa meg és erősítse Lengyelországot! Éljen Lengyelország! Együttérzéssel, gyászukban osztozva, tisztelettel: vitéz Hunyadi László főkapitány - - - We are shocked and deeply touched by the latest tragic stroke of fate hitting today the Polish Nation. One can hardly find the fitting words expressing our sympathies on learning of the tragedy, bereavement and sorrow of our Polish brothers. You had to face another cruel stroke today, on the 70th anniversary of the bloodbath decimating the best of your nation. It is unfathomable to hear that the Head of the Polish State, Lech Kaczinsky with his family together with some descendants of the martyrs of Katyn and with other leaders of the country on their way to the memorial ceremony should perish in an air crash. The sacrifice of seventy years earlier seemingly was not enough. We beg our Polish brothers to accept our heartfelt sympathies. The knowledge should strengthen them that every decent Hungarian shares their sorrow and remembers the Polish Nation with affection in this terrible time. The graceful God of the Poles may accept this tragedy as an expiatory offer. He may strengthen the belief of the bereaved relatives and all Poles that the sacrifices of all those martyrs and all their prayers together with the prayers of their Hungarian friends are not in vain. May the blessings of God and the affection of the Hungarians give strength to our Polish brothers, eternal peace to the victims and never ending remembrance of every Pole. God bless and strengthen Poland! Long live Poland! We are sharing in your sorrow and losses. General of the Order, László vitéz HUNYADI
Apor Vilmosra emlékeznek a vitézek április 10-én Budapesten
Vitéz Hunyadi László főkapitány húsvéti levele a Rend tagjaihoz (kattintson a megtekintéshez)
Összmagyar megmozdulás Versailles-ban, Trianon 90. évfordulóján Igazságot Magyarországnak! Igazságot Európának!
IMA MAGYARORSZÁGÉRT IMA A MAGYAR LELKEKÉRT, ÁLDÁS KÉRÉSE A NEMZETÉRT Istenünk, Hazánkat oltalmazó Boldogasszonyunk, Hívjuk, várjuk szeretettel a Kárpát-medencében élő minden honfitársunkat Közös Istenóhajtásunk, a Kárpát-Haza lakóinak Keresztalja gyülekezése 11 órakor kezdődik a Hősök terén, a millenniumi emlékmű előtt. A magyar kulturális és szellemi hagyományt megjelenítő műsor 11 órakor kezdődik, ősi dobokkal, lélekcsendesítő regöléssel, és várhatóan 16 óráig tart. Kérjük a Kárpát-Hazában és a diaszpórában élő honfitársainkat, hogy akik nem tudnak jelen lenni, a fővárosban a Hősök terén, azok is szervezzék meg saját közösségeikben, azonos időben, március 28-án, déli 12-tól a közös imádságot. A szervezők felajánlják, és igény szerint elküldik a forgatókönyvet, valamint a versekből, imádságos énekekből összeállított szövegkönyvet. Aki egyedül van, gyújtson meg egy gyertyát:a fényláng teremtsen lélekhidat.Kérjünk együtt áldást Hazánk sorsának jobbrafordulásáért! Magyarország a Szent Korona és Mária országa. Papp Lajos szervező és Jelenczki István rendező Közös imádságunk szervezői: a Kárpát-Haza Nemzetőrség, a Baranta Szövetség,
A Közép-Magyarország Keleti Törzsszék tisztségviselői értekezlete 2010. március 20-án Dunaharasztiban tartott tiszti értekezletet Dr. vitéz Bucsy László törzskapitány, a KÖMA Keleti Törzsszék elöljárója. A több mint háromórás értekezésen a törzsszék ügyeit beszélték át, amelynek végeztével Dunaharaszti méltatlanul elfeledett turulos hősi emlékművét koszorúzta meg a tiszti csoport. A munkában megfáradva, pihenésképpen a dunaharaszti Liget vendéglőben bajtársi ebédre és kötetlen beszélgetésre került sor. Tovább...
Az 1848. márciusi 15-i pesti forradalmat ünnepelték a vitézek 2010. március 14-én a budapesti Magyar Színházban tartotta központi ünnepségét a Történelmi Vitézi Rend és a Magyar Cserkész Szövetség. A szavalatot és az ünnepi beszédet követően Tamási Áron: Ábel c. zenés játékát tekintették meg a vitézek és családtagjaik. A negyszabású rendezvény megszervezése és példás lebonyolítása vitéz Turba László törzskapitány munkáját dicséri. A Kárpát-medence számos magyar településén is megemlékeztek, koszorúztak a vitézek. Tovább...
Elhunyt vitéz Kőrösi László tb. törzskapitány (1929-2010) Nehéz szívvel értesítjük vitéz bajtársainkat, hogy vitéz KŐRÖSI LÁSZLÓ tiszteletbeli törzskapitány urat utolsó jelentéstételre magához rendelte a Legfőbb Hadúr. A kiváló katona és példamutató vitéz égi szolgálati helyén segíti hőn szeretett Hazáját és a Magyar Szent Koronát. Imánk és fohászunk kísérje a Hadak Útján.
A kommunizmus áldozatainak emléknapja Szegeden A kommunizmus áldozatainak emléknapján gyűltek össze a szegedi polgárok a Glattfelder Gyula téren 2010. február 24-én. Az emlékműnél a Történelmi Vitézi Rend szegedi csoportjának tagjai is koszorúztak. Tovább...
25 órás felolvasás Wass Albert műveiből Kecskeméten 2010. február 26-27-én a Magyarok Szövetsége 25 órás felolvasást rendezett Wass Albert emlékére az író műveiből Kecskeméten a Fáklyás Pince és borozó Vinotékában. 26-án este és másnap 27-én délelőtt vitéz Molnár Piroska, dr. Juharosné Bács-Kiskun megye vitézi székkapitánya vállalta a felolvasást. Az első alkalommal felolvasta azt a levelet is, amelyet az író fia írt a Történelmi Vitézi Rendnek édesapjuk 2007. évi posztumusz felavatása alkalmából, majd utána a „VOLTAM” c könyvből a „MAGYAR ÁLMOK” c. írását. A második alkalommal a „HADD SZÓLJAK MOST NAGYAPÁMRÓL” c. írásával arattott nagy sikert. Tovább...
Magyar Vitézek Bálja 2010 - Budapest 2010. február 13-én tartotta hagyományos vitézi bálját a Történelmi Vitézi Rend Budapesten a Stefánia Palotában. A jó hangulatú rendezvényen divatbemutató, majd pedig Sasvári Sándor és a Kormorán zenekar énekesei szórakoztatták a vendégeket. A talpalávalót - amint az előző 15 vitézi bálon is - vitéz Esze Jenő tanár úr és zenekara húzta. Tovább...
Szentmise a kormányzó emlékére Budapesten Ökumenikus misén és istentiszteleten emlékeztek vitéz nagybányai Horthy Miklós halálának 53. évfordulója alkalmából 2010. február 6-án 18:00 órától Budapesten a Belvárosi Plébániatemplomban (Erzsébet híd pesti hídfő) a Horthy Miklós Társaság szervezésében a Történelmi Vitézi Rend, a Magyar Tengerész Egyesület, a Magyar Cserkész Szövetség és számos társaság részvételével.
Megemlékezés Mányban a község és a budai kitörés hősi halottairól A meghívott vendégek kilenc órakor gyülekeztek a Leimen házban, majd rövid megbeszélés után átvonultunk a református templomba. A megemlékezés kezdéseként felállva fogadtuk a zászlók bevonulását, majd a Magyar hiszekeggyel nyitottuk meg együttlétünket. Vitéz Sz. Kovács Ferenc székkapitány köszöntötte a megjelenteket, kiemelve Ft. Holnapi D. Mártont, Mány község plébánosát, Nt. Szabó Ferenc mányi református lelkészt, vitéz Hunyadi Lászlót a Történelmi Vitézi Rend főkapitányát és a Rend megjelent tisztségviselőit, Dr. Ravasz István alezredest, a hadtudományok doktorát, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum igazgató- helyettesét, vitéz Lányi Zsoltot, az Egyetemi Rohamzászlóalj Bajtársi Kör elnökét, volt országgyűlési képviselőt, vitéz Harmath Lajos m.kir. eje. hadnagy, nyá. honv. eje. alezredest, a Történelmi Vitézi Rend tiszteletbeli székkapitányát, Kosaras Péter Ákos történészt, a Horthy Miklós Társaság elnökét, Dénes János 56-os szabadságharcost, volt országgyűlési képviselőt, a Melschmidt család megjelent tagjait, Ugron Zoltán polgármestert és a mányi képviselőtestület tagjait. Tovább...
Vitézi gyűlés Vácott A Közép-Magyarország Keleti Törzsszék 2010. január 29-én Vácott tartott kihelyezett állománygyűlést a Göd – Dunakeszi - Vác alegységek részére, ahol tizenhat rendtársunk jelent meg. Az összejövetelen az alegységeket vezető v. Vácy Károly és v. Mikesi Sándor mb. vitézi hadnagyok mellett részt vett Dr. v. Bucsy László törzskapitány, v. Szilasi-Horváth Csaba székkapitány, Czapp Béla VRNT vitézi hadnagy és Lovas Károly VRNT mb. vitézi alhadnagy is. A gyűlés célja a fenti a vitézi egység összehangolt és önálló működésének elősegítése volt annak érdekében, hogy a Történelmi Vitézi Rendet még hatékonyabban és látványosabban képviseljék a térségben. Tovább...
A 2009. év az Észak-Kelet Magyarországi Törzsszék életében Az Észak-Kelet Magyarországi Törzsszék 2009. évben történt eseményeiről tudósítanak az alábbi fényképek. Tovább... Könyvajánló - Maruzs Roland: Vitéz és önfeláldozó magatartásért
Megjelent Németh Annamária könyve: "Be van az én szűröm ujja kötve..." Németh Annamária a bakonyi szűr és mestere, a bakonyjákói Zalai Károly VRNT életét, munkásságát dolgozza fel most megjelent kötetében, melynek címe: „Be van az én szűröm ujja kötve...”. A könyv bakonyjákói cifraszűr szabó rendtársunk életéről és munkásságáról szól, hogyan zajlik egy napja a szabónak, milyen technológiával és mennyi idő alatt készül el egy szűr, a nemezelésről is szól egy fejezet. Karcsi bácsi saját bevallása szerint: „Ez az, amiért dolgozok, hiszen ha nincs múltunk, nincs jövőnk sem!”- ez a fejezetcím magáért beszél. Továbbá szerepel benne egy rész a bakonyi világról, Sobri Jóskáról, Milfajt Ferkóról, Savanyú Jóskáról, illetve vannak benne népdalok is. Sok más érdekesség között láthatjuk a könyvben az Orbán Viktornak, II. János Pál pápának készített cifraszűröket, melyeket ő készített. A könyvben szereplő illusztrációk közt Karcsi bácsi fényképei szerepelnek kiegészítve a szerző saját fotóival, de láthatunk térképeket is, mely országokban foglalkoztak valamikor és hol él még ma is ez a régi hagyomány, a cifraszűrkészítés. (Tóth Tamara cikke nyomán)
A doni katasztrófára emlékeztek Dunaharaszti vitézei A Történelmi Vitézi Rend Dunaharaszti alegysége hagyományteremtés céjából rendezte meg első szentmiséjét és megemlékezését a doni áttörés kapcsán. Az eseményre a dunaharaszti Szent Imre kápolnában került sor. Beszédet mondott vitéz Szilasi-Horváth Csaba székkapitány. Ezt követően Szilasi-Horváth Vivien szavalata hangzott el, majd a mise szentségében részesültek a jelenlévők. A megemlékezés végén mécsest gyújtottak a hősök keresztjénél. Továbbb...
A doni tragédia 67.-ik évfordulójára emlékeztek Budapesten Az 1943. januári doni áttörés 67. évfordulóján a Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg hősi halottaira emlékeztek a vitézek 2010. január 12-én Budapesten. A Budavári Nagyboldogasszony Templomban megtartott reggeli misét követően a Hadtörténeti Intézet és Múzeum udvarán emlékeztek meg a doni hősökről. A Magyar Himnusz után Németh Sándor előadóművész szavalt, majd Dr. Holló József ny. altábornagy mondott beszédet. Elmondta, a magyar honvédek a dermesztő hidegben vívták egyenlőtlen küzdelmüket. Harcoltak a rendelkezésre álló, sokszor elégtelen fegyverzettel és sokszor gyenge téli ruházatban, de esküjüket megtartva, akár életük feláldozásával is. A 2. Magyar Hadsereg közel egy éves tevékenysége alatt a hadműveleti területeken hozzávetőlegesen 125 ezer honvédet és munkaszolgálatost vesztett, akik vagy hadifogságba estek, vagy eltűntek örökre. Tovább...
Pécs lett Európa Kulturális Fővárosa - megnyitó szentmise a pécsi Bazilikában A 2009-ben ezeréves évfordulós Pécsi Egyházmegye Bazilikájában Ft. Mayer Mihály megyés püspök celebrált misét az Európa Kulturális Fővárosa nyitányaként. A Magyar Szent Korona másolatának jelenléte az ünnepi szentmisét magasztossá tette. Emelte a színvonalat a koronaőrök, a huszárok és a Szent György lovagok sorfala. A Történelmi Vitézi Rend részéről zászlót tartottak: vitéz Kőhidi Tamás, vitéz Decleva Ferenc, vitéz oroszi Marton György. Az országvédő pajzsot vitéz Nyárfás Csaba tartotta. Tovább...
Megemlékezések a doni hősökről Pécsett A Történelmi Vitézi Rend Dél-dunántúli Törzsszék Baranya Megyei Alcsoportja, valamint a Magyar Nemzetőrség 2010. január 10.-én közös ünnepi megemlékezést tartott a doni áttörés hősi halottainak tiszteletére. Ünnepi beszédet mondott vitéz Decleva Ferenc mb.vitézi hadnagy a Pécs központi temető első világháborús emlékművénél. Tovább...
Kecskeméti és szegedi megemlékezések a doni áldozatokról A Donnál elesett vagy fogságban elhunyt magyar honvédekről számos magyarországi és kárpát-medencei településen megemlékeztek a Történelmi Vitézi Rend alcsoportjai. 2010. január 10-én a kecskeméti evangélikus templomban mondott ünnepi beszédet vitéz Molnár Piroska dr. Juharosné Bács–Kiskun megye vitézi székkapitánya. Az istentiszteletet követően a nemzetőrökkel együtt megkoszorúzták Kecskemét város doni emlékművét a Deák téren. A megemlékezésen jelen volt vitéz Kovács Andor, az egykori Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg veteránja is. 2010. január 16-án a szegedi Megyeháza előtti téren álló Doni Hősök emlékművét koszorúzták meg a Történelmi Vitézi Rend képviseletében v. Gimesi István székkapitány, v. Bokor András tb. székkapitány és vitéz Kürti János. Továbbb...
Felhívás a pozsonyi csata emlékművének támogatására A magyarság megmaradása szempontjából döntő jelentőségű 907.-ik évi pozsonyi csata emlékére kíván emlékművet állítani a Történelmi Vitézi Rend és a Szent György Lovagrend. A helyszín Gödöllő, a felállítás időpontja remélhetőleg 2010. június. A pozsonyi csata és az emlékmű ismertetésére 2010. február 26-án 18:00 órakor kerül sor a Premontrei Gimnázium aulájában, Gödöllőn. A vetített képes ismertetést dr. vitéz Bucsy László törzskapitány tartja, majd vitéz Szakács Gábor és vitéz Friedrich Klára előadása következik a boszniai piramisokról. Az előadás támogatói jegy megváltásával látogatható, amelynek ára 2000,- forint/fő. Az ebből befolyó bevételt az emlékmű elkészíttetésére fordítjuk. Kérjük a vitézi állományt, aki csak teheti vegyen részt az előadáson. A belépőjegy árán túl is köszönettel fogadunk minden támogatást. További információk: dr. v. Bucsy László törzskapitány - bucsyl@freemail.hu
Meghívó - Magyar Vitézek Bálja 2010 - Budapest 2010. február 13-án tartja hagyományos vitézi bálját a Történelmi Vitézi Rend Budapesten a Stefánia Palotában (Budapest XIV. kerület, Zichy Géza utca 3.). Kapunyitás 18:00 órától. Belépőjegy ára személyenként 15.000 Ft. Helyfoglalás mielőbb: v. Madaras Ágnes v.hdgy (tel.: 36-20 824-9506) és nemzetes Debreczenyné Pósa Katalin (36-20-331-0240).
Köszönetnyilvánítás A Történelmi Vitézi Rend főkapitánya és vezetősége köszöni a Rendhez érkezett valamennyi karácsonyi köszöntést és újévi jókívánságot.
Megjelent a 2009/3 sz. Vitézi Tájékoztató A Történelmi Vitézi Rend kiadványa megtekinthető a "Kiadványok" menüpont alatt. Kérjük rendtársainkat, hogy a Vitézi Tájékoztató kiadásához - anyagi lehetőségeikhez mérten - szíveskedjenek hozzájárulni. Lapunk hirdetések elhelyezésére is nyújt lehetőséget.
Elhunyt vitéz Pongrátz Ödön 87 éves korában elhunyt Pongrátz Ödön 1956-os szabadságharcos, a Corvin közi fegyveres ellenállás egyik szervezője, az ’56-os Történelmi Alapítvány elnöke. Pongrátz Gergely halála után ő irányította a kiskunmajsai ’56-os Múzeum és az ’56-os Ifjúsági Tábor munkáját. Pongrátz Ödön 1922. november 6-án született Szamosújváron, örmény katolikus családban. Miután Erdélyt Romániához csatolták, 1946-ban a 11 tagú Pongrátz család elhagyta szülővárosát, és átköltöztek Magyarországra, Soroksárra. 1956-ban 6 Pongrátz fiú vett részt a forradalomban. Pongrátz Ödön egyike volt a „Corvin köz” megszervezőinek, öccsét Gergelyt főparancsnoknak választották a corvinista szabadságharcosok. 1956. november 1-jén a Forradalmi Karhatalmi Bizottság Operatív Bizottsága tagjának választották. Küldöttként tárgyalt a parlamentben a Nagy Imre vezette kormánnyal. A szabadságharc vérbefojtása után kénytelen volt elhagyni Magyarországot, az Amerikai Egyesült Államokban, Bostonban telepedett le. 1961-től a Sulyok Dezső szellemi támogatásával működő Október 23. Mozgalom alapítója, elnöke volt. A rendszerváltás kezdetén térhetett haza, miután az utolsók egyikeként megszüntették vele szemben is a beutazási tilalmat. 2004-ben valamennyi Pongrátz testvért vitézzé avatták Budapesten. Öccse, Pongrátz Gergely halála után, 2005-ben hazatelepült. Az '56-os Történelmi Alapítvány elnökeként irányította a kiskunmajsai '56-os Múzeum, valamint az '56-os Ifjúsági Tábor munkáját. Földi maradványait 2010. január 16-án helyezték örök nyugalomba Kiskunmajsán. Koszorúzás az 1956-os elesettek emlékművénél Ottawában a Beechwood-i Nemzeti Katonai Temetőben Ottawában 2009. november 1-én koszorúzással emlékeztek meg az 1956-os szabadságharc elesettjeiről a beechwoodi Nemzeti Katonai Temetőben felállított Szabadságharcos Emlékműnél. A Wittner Mária által készített 56-os zászlót a Koleszár leányok tartották az ünnepély alatt. Polgár József megnyitóját követően vitéz Farkas László vitézi hadnagy mondott beszédet, aki október 28-án tért vissza Magyarországról. Tovább...
Mozipremier - Bemutatásra került Jelenczki István új filmje Budapesten
Emléktáblát avattak Budapesten vitéz Horthy Istvánnak Vitéz Horthy István rep. főhadnagy, kormányzóhelyettesnek avattak emléktáblát 2009. november 14-én a Budapest IX. kerület Vámház krt. 5. sz. épületen (Pipa u. sarok, a Nagycsarnok mellett). A Vámház körút a kormányzóhelyettes halála után Horthy István nevét viselte, 1945. után lett átnevezve Tolbuhin szovjet marsallról. Az emléktábla - feliratától megfosztva - az eredeti helyén vészelte át az elmúlt mintegy 55 évet, most kiemelték és újrafaragták az orosz fronton hősi halált halt Horthy István tisztelői. Tovább...
Pécsi megemlékezés az I. világháborús elesettekre A dél-dunántúli Tiszteletbeli Konzuli Képviseletek, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület, Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése, a történelmi egyházak, a Baranya Megyei fegyveres testületek, a Történelmi Vitézi Rend, a Magyar Nemzetőrség képviselői a Pécsi Köztemető I. világháborús síremlékénél 2009. nov. 8-án megemlékezést tartottak az első világháború elesettjei emlékére. Tovább... Wittner Mária leleplezte a kommunista diktatúra tiszalúci áldozatainak tiszteletére felavatott emléktáblát Wittner Mária 2001. február 25-én a kommunizmus áldozatainak emléknapján, a Magyar Országgyűlésben elhangzott emlékezetes beszédének mondata: „Együtt vádoljuk a szocialista köntösbe bújt hóhérainkat”. Ez olvasható azon az emléktáblán, amelyet az esős idő és a hétköznap délutáni időpont ellenére kb. százötven fős gyülekezet jelenlétében avattak fel Tiszalúcon 2009. november 5-én. Tovább...
Az önkényuralmak áldozataira emlékeztek Pécsett
|
![]() |
Rendtársukat gyászolják a vitézek nemcsak Magyarországon, hanem Erdélyben is, hiszen vitéz Rázmány Csaba Kolozsváron született 1946-ban, Brassóban 1968-tól 1971-ig volt segédlelkész, 1971-től 1995-ig Alsóboldogfalván lelkész. 1995-ben súlyos betegségének kezelése végett Magyar- országra költözött, 1995-től 2001-ig Pestszentlőrincen volt lelkész, majd 2001-től a Magyarországi Unitárius Egyház püspöke lett. A Történelmi Vitézi Rend 2002-ben avatta tagjai közé nagyapja várományosként. Életének 64-ik évében, 2009 július 15-én adta vissza nemes lelkét Teremtőjének. Hosszas, súlyos betegségét Istenbe vetett hittel, türelemmel viselte. Főpásztori és lelkészi küldetését, hivatását alázattal, szeretettel, odaadással végezte hosszú éveken át hívei megelégedésére, egyháza előmenetele érdekében. 2009. július 30-án kísérték utolsó útjára Budapesten a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Az alábbi címre kattintva a Magyar Televízió által egy róla készített portréfilm tekinthető meg: http://unitarius.eu/razmanyvideo/RCSPortre.htm |
Újra a régi fényében áll Tiszakürt világháborús emlékműve
2009.07.11.
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszakürt község 1927-ben közadakozásból felállított I. világháborús emlékművéről 1946-ban barbár kezek döntötték le és dobták a Tiszába a főalakot, Patrona Hungariae szobrát. A falu hazafias polgárai 2008-ban ismét összefogtak, hogy eredeti pompájában állíttassák helyre a 137 háborús hősi halott emlékművét. Vitéz Csák Attila pátyi szobrászművész - országszerte jónéhány szemet-lelket gyönyörködtető köztéri emlékmű alkotója - korabeli fotók alapján alkotta újra az ezeréves magyar hazát védelmező szimbolikus nőalakot. A megújult emlékművet 2009. július 11-én avatta fel Dr. Holló József ny. altábornagy, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója. A tiszakürtiekkel együtt ünnepeltek a Jász-Nagykun-Szolnok és a Bács-Kiskun megyei, valamint a hódmezővásárhelyi vitézek is, vitéz Molnár Piroska Dr. Juharosné székkapitány asszony és vitéz Szabó László vitézi hadnagy vezetése alatt. Tovább...
Elhunyt vitéz Nagy Alajos a Magyar Szabadságharcos Világszövetség tiszteletbeli európai elnöke
2009.07.01.
Életének 73. évében budaörsi otthonában elhunyt vitéz Nagy Alajos, a Magyar Szabadságharcos Világszövetség tiszteletbeli európai elnöke. A nemzeti emigráció közismert személyiségét 1955-ben származása miatt kizárták a budapesti Színművészeti Főiskoláról, 1956 októberében az ajkai Forradalmi Bizottság tagja volt. Tovább...
Tisztelgés az 1956-os lengyel munkásfelkelés áldozatai és hősei előtt
2009.06.27.
1956. június 28-án robbant ki a lengyelországi Poznanban az a munkásfelkelés,
amely egyenes előjátéka volt a magyar '56-nak. Három napos harc után verték le
a felkelést a lengyel ÁVH-sok. Több, mint hetven halottja volt az egyetlen
összecsapásnak. Ez a felkelés helyezte Gomulkát a hatalomba '56 októberében.
Csak összehasonlításként említendő meg, hogy Gomulka kiengedte az addig
bebörtönzött lengyeleket, és a harcokban elesetteken kívül nem gyilkoltak le senkit. Tovább...
Vitézi eskütétel Pécsett
2009.06.20.
A Történelmi Vitézi Rend Dél-Dunántúli Törzsszéke 2009. június 20.-án Pécsett a Szabadság úti református templomban rendezte a Rendbe felvételt nyertek eskütételét. Tolna megye vitézeit Halmai János VRNT székkapitány és v. Kishonti Klára Janterné v.hadnagy, Somogy megyét v. Baráth Mária v.hadnagy képviselték. A vitézi ima elmondása után v. Kőrösi László a Dél-Dunántúli törzsszék törzskapitánya előadást tartott a Szent Koronáról. Tovább...
Vitézi eskütétel Szegeden
2009.06.20.
A Történelmi Vitézi Rend Dél-Kelet Magyarországi és a Dél-Alföldi Törzsszékei Szegeden tartották az idén avatandók vitézi esküjét. Tovább...
Trianoni megemlékezés Nagykanizsán
2009.06.04.
A nagykanizsai Nagy-Magyarország-emlékmű a történelmi Magyarország egységét és oszthatatlanságát, a trianoni békediktátum elviselhetetlenségét, a 63 vármegye Szent Koronával való együttességét, a Szent Korona alá tartozó területek egységének Trianon által okozott megcsonkíttatását, és a magyarság által évszázadokon át a hazáért hozott véráldozatait fejezte ki. 1934. október 1-jén készült el az emlékmű. Tovább...
Trianonra emlékeztek a vitézek Nyársapátiban
2009.06.04.
A trianoni országrablás évfordulóján sok helyen megemlékezést tartott a Vitézi Rend. Tovább...
Meghívó Horthy konferenciára - Kenderes 2009. június 20.
2009.05.27.
Kenderes Város Önkormányzata és a Horthy Miklós Társaság közös szervezésében konferencia megrendezésére kerül sor 2009. június 20-án (szombaton) Kenderesen a Horthy-kastélyban vitéz nagybányai Horthy Miklós Magyarország Kormányzója, Kenderes Város Díszpolgára születésének 141. évfordulója alkalmából. Tovább…
A Hősök Napját ünnepelték a kanizsai vitézek
2009.05.28.
A Hősök Napját 1924 óta soroljuk a nemzeti ünnepeink közé, bár a A II. világháború után politikai és szimbolikus tartalma miatt tilalommal sújtották. Az akkori külső, és szellemi belső nyomástól szabadulva, a Magyar Köztársaság 2001-ben ismét államai ünneppé nyilvánította a Hősök Napját, adózva az elmúlt ezredév mindazon magyar hősei emléke előtt, akik a haza szabadságáért és függetlenségéért, illetve a nemzet fennmaradásáért vérüket ontották vagy életüket áldozták. A kanizsai vitézek idén is fejet hajtottak a magyar hősök előtt. Tovább...
Hősök napi megemlékezés Kecskeméten
2009.05.28.
2009 május 28-án a kecskeméti Szentháromság temetőt (amelyet a TVR helyi tisztségviselőinek javaslatára Nemzeti Sírkertté nyilvánított a Kegyeleti Bizottság), a szemerkélő eső ellenére népes emlékező kereste fel. A megemlékezést a Történelmi Vitézi Rend és a Magyar Nemzetőrség helyi csoportjai szervezték, több oktatási intézmény aktív részvételével. A megjelenteket vitéz Molnár Piroska dr. Juharosné székkapitány köszöntötte, majd az emlékbeszédet Molnár János nemzetőr dandártábornok úr mondta el. Tovább...
Hősök napi megemlékezés Dunaharasztin
2009.05.28.
Dunaharasztiban a Szent Imre Kápolnában gyűlt egybe a hősökre emlékező gyülekezet a helyi Polgári Kör és a Történelmi Vitézi Rend közös szervezésében. Köszöntőt mondott Gál Sándor a Polgári Kör elnöke. A Himnusz elhangzása után rövid műsorban csendültek fel versek és énekek. Ezután vtéz Szilasi-Horváth Csaba székkapitány tartott beszédet a magyar katonahősök emlékére, majd igehirdetés, végül a Szózattal zárult az ünnepély. A vitézek koszorút helyeztek el a templomkertben álló Hősök keresztjén. Tovább...
A Történelmi Vitézi Rend Dél-Dunántúli Törzsszék pécsi alcsoportja a Hősök Napja alkalmából ünnepi megemlékezést tartott. A program a pécsi központi temető kápolnájában szentmisével kezdődött, majd az ünnepség résztvevői kivonultak az Első Világháborús Emlékműhöz. A Himnusz elhangzása után Dr. Várnagy Elemér VRNT levezetésével kezdetét vette az ünnepi műsor. Verset mondott v. Szentgyörgyi Miklós székkapitány, az ünnepi beszédet v. Kőrösi László törzskapitány és v. Decleva Ferenc törzsszéki mb. vitézi hadnagy tartották. Ezt követően tábori lelkészek áldásukkal és imádságukkal adóztak Hőseink emlékének. Koszorúkat helyeztek el a megye képviselői, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület, a Magyar Nemzetőrség és a Történelmi Vitézi Rend. Az ünnepi megemlékezés a Szózattal fejeződött be. Tovább...
Vitéz Keresztes Károly Budapesten született 1915-ben. Páncéltörő századosként küzdött a harctereken, amiért 1993-ban Visegrádon saját érdeme alapján avatták vitézzé. 94 éves korában hunyt el 2009. május 9-én. Temetésén a Vitézi Rend díszegysége élén a Rend főkapitánya tisztelgett bajtársunk koporsója mellett. Tovább…
Vitézi majális Budakeszin
2009.05.08.
Vidám erdei majálison vett részt mintegy hatvan vendég Pénzes Kálmán VRNT hadnagy meghívására a csodálatos szépségű budakeszi arborétumban. A családias eseményen a Nagy-Kopasz nevű csúcson tett erdei túrázás után vitéz Kovács György alhadnagy főzte ebéd várta a kirándulókat. A felnőttek jókedvű beszélgetése közben a gyermekek örömére előkerültek a labdák, a tollasütők majd pedig az íjak is. Tovább...
Vitézavatás a csíkszeredai Millenniumi Templomban
2009.05.02.
A Történelmi Vitézi Rend 2009. május 2-án ünnepélyes keretek között tartotta meg erdélyi vitézavatását Csíkszeredában, a Makovecz Imre által tervezett Millenniumi Templomban. Tovább...
Közös nyilatkozatot tett a Történelmi Vitézi Rend és a Jobbik
2009.04.09.
A Történelmi Vitézi Rend és a Jobbik Magyarországért Mozgalom a tegnapi napon ünnepélyes keretek között deklarációban fejezték ki közös céljaikat és jövőbeli szándékukat az önálló és független magyar nemzet megmaradása, a keresztény nemzeti hagyományok ápolása, a magyar családok összetartása és erősítése érdekében a konzervatív eszmények és erények mentén.
A Történelmi Vitézi Rend és a Jobbik nyilatkozatában hangsúlyozza a hazaszeretet, hűség és fegyelem elsődleges fontosságát, ezen túlmenően kijelölték közös erőfeszítéseik, cselekvéseik irányát, amelyet egy boldogabb, büszkébb polgári magyar nemzet java, dicsősége és jövője megalapozása érdekében kívánnak tenni.
Budapest, 2009. április 9.
vitéz Hunyadi László
főkapitány
Történelmi Vitézi Rend
Vona Gábor
elnök
Jobbik Magyarországért Mozgalom
Murányi László 56-os filmjét vetítették Szigetcsépen
2009.04.06.
A Közép-Magyarország Keleti Törzsszék Dunaharaszti alcsoportja és a Kerecsen Baráti Kör filmvetítési sorozatot szervez a térség településein. Murányi László "Ilyen nagy dolog a szabadság?" című filmjét népszerűsítve és az 56-os szabadságharcosok előadásával ápolják a szabadságharc eszményét és emlékét. Az első vetítést Szigetcsépen tartották. Az előadás végén vitéz Rácz József Sándor 56-os életfogytiglanra ítélt tartott előadást és válaszolt a jelenlévők kérdéseire. Tovább...
Apor Vilmosra emlékeztek április 4-én Budapesten
2009.04.04.
A Történelmi Vitézi Rend vitéz Apor Vilmosra, a boldoggá avatott vértanú püspökre emlékezett 2009. április 4-én Budapesten a XII. ker. Apor Vilmos téren.
A magyar lelkekért imádkoztak a budapesti Hősök terén
2009.03.29.
Hazánk, nemzetünk válságát, elnyomatásérzetét és istenkeresését tükrözte vissza a Papp Lajos szívsebész és Jelenczki István filmrendező által összehívott mintegy háromezres imaközösség a budapesti Hősök terén 2009. március 29-én. A Történelmi Vitézi Rend 64 tagja a vármegyék zászlaival sorakozott fel a honfoglaló vezérek két oldalán, szimbolikusan jelenítve meg a magyarok lelki hazáját. A budapesti rendezvénnyel párhuzamosan több mint hatvan más, magyarok lakta településen azonos forgatókönyvű esemény zajlott le határainkon belül és kívül. Tovább...
Megjelent vitéz Joó Sándor négykötetes memoárja
2009.03.28.
Ünnepélyes könyvbemutató volt 2009. március 28-án Pomázon a Teleky-Wattay kastélyban. Az immár 90.-ik évébe lépett szerző, a Pest megyei Csobánkán élő vitéz Joó Sándor m.kir. tüzér főhadnagy 4 kötetes memoárját Dr. Csáky Imre alezredes a Honvédelmi Minisztérium – Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa ismertette. A négy kötet - Gyermekkorom; Katonaéletem; Hadifogságom története; Életem a szocializmusban - felöleli a XX. századon átívelő egyéni és nemzetsorsot és az egyszerű ember szemével mutatja be annak szépségeit és tragédiáit. A 2. és a 3. kötet hadtörténelmi jellegű, mely időszakról a szerző már több adatot is szolgáltatott a Hadtörténeti Intézet és Múzeum számára. Tovább...
Március 15-i vitézi megemlékezések
2009.03.16.
A Történelmi Vitézi Rend területi egységei idén is részt vettek a lakóhelyükön megrendezett megemlékezéseken és koszorúzásokon. Tovább...
Március 15-ét ünnepelték a dunaharaszti vitézek
2009.03.16.
A Történelmi Vitézi Rend Dunaharaszti alcsoportja idén is részt vett a városi és térségi megemlékezéseken és koszorúzásokon. Először Dunaharasztiban képviseltette magát a Rend és az általa patronált Kerecsen Baráti Kör. A Vitézi Rend nevében vitéz Szilasi-Horváth Csaba székkapitány, vitéz Orosházi István és vitéz Czófalvi Csia Attila koszorúzott. A Kerecsen Baráti Kör nevében vitéz Megyei Péter és Bakonyi Andrea helyezte el megemlékező koszorúját. Tököli rendtársak meghívására a dunaharaszti vitézek is részt vettek az 1948-49-es szabadságharc emlékére celebrált misén a r.kat. templomban, majd fáklyás megemlékezés után koszorút helyezett el vitéz Megyei Péter, a Politikai Foglyok Országos Szövetsége nevében pedig vitéz Rácz József Sándor. Tovább...
Vitézi ünnepség a budapesti Magyar Színházban
2009.03.11.
A Történelmi Vitézi Rend Pesti Törzsszéke az 1848-as forradalom és szabadságharc 161. évfordulója alkalmából színházi előadással egybekötött megemlékezést szervezett 2009. március 11-én a budapesti Magyar Színház Sinkovits Imre kisszínpadán. A félórás ünnepség után az egybegyűltek megtekintették Fráter Zoltán: Édes Rózám című, Déryné Széppataki Róza életét bemutató darabját, amely Vörösmarty Mihály: Árpád ébredése című művének előjátékával került felvezetésre.
100 éves a koronaőr díszegyenruha - vitéz Woth Imre az RTL Klubban
2009.02.27.
Vitéz Woth Imre koronaőr parancsnok volt az RTL Klub reggeli műsorának vendége 2009. február 24-én abból az alkalomból, hogy 100 évvel ezelőtt rendszeresítették a Koronaőrség díszegyenruháját. A felvétel megtekinthető itt: http://www.rtlklub.hu/musorok/reggeli/videok/45162
Isaszegi megemlékezés a kommunizmus áldozataira
2009.02.25.
2009. február 25-én a Kommunizmus Áldozatainak emléknapján, az isaszegi térség nemzeti oldalon álló civil szervezeteivel és pártjaival együtt tartott megemlékezést a Történelmi Vitézi Rend. A program a helyi római katolikus templomban kezdődött, majd a Művelődési Otthonban folytatódott, végül fáklyás felvonulás volt a háborús emlékműhöz. Tovább...
Erdélyi Vitézek Bálja Margittán
2009.02.21.
Február 21-én Margittán báloztak az erdélyi vitézek. A vidám összejövetel házigazdái vitéz Kocsis László törzskapitány és vitéz Bordás István voltak. Az est díszvendége vitéz Hunyadi László főkapitány volt, és jelen volt még a Rend főszéktartója, az erdélyi országos törzskapitány és Buda törzskapitánya is, valamint az erdélyi törzsek számos tisztségviselője és tagja. Tovább...
Magyar Vitézek Bálja 2009 - Budapest
2009.02.14.
2009. február 14-én tartotta hagyományos vitézi bálját a Történelmi Vitézi Rend Budapesten a Stefánia Palotában. Tovább...
Megemlékezés Mányban a község és a budai kitörés hősi halottairól
2009.02.08.
A Fejér megyei Mányban a község doni mártírjaira, valamint a budapesti ostromgyűrűt áttörő, Mány községig eljutott magyar katonákról emlékeztek meg 2009.02.08-án. A vitézi díszegységet vitéz Dékány Ágoston országos törzskapitány vezette, és jelen voltak a Rend főszéktartója, a Budai, a Pesti és az Észak-Dunántúli törzsszékek törzskapitányai, és a Rend számos tagja. Tovább...
Szentmise a kormányzó emlékére Budapesten
2009.02.07.
Ökumenikus misén és istentiszteleten emlékeztek vitéz nagybányai Horthy Miklós halálának 52. évfordulója alkalmából 2009. február 7-én Budapesten a Belvárosi Plébániatemplomban a Horthy Miklós Társaság szervezésében, a Történelmi Vitézi Rend, a Magyar Tengerész Egyesület, a Magyar Cserkész Szövetség és számos lovagrend és társaság részvételével. Tovább...
A doni áldozatokra emlékeztek Tatán
2009.01.16.
A Vitézi Rend Komárom-Esztergom megyei alcsoportja 2009. január 16-án (pénteken) emlékezett meg a doni katasztrófa hősi halottaira Tatán a Kapucinus Templomban. A szentmisét bemutatta Szalai Gábor plébános, emlékbeszédet mondott Kaszál József vitézi alhadnagy.
Koszorúzás Pécsett a doni katasztrófa hősi halottaiért
2009.01.12.
A doni áttörésre emlékeztek a vitézek Budapesten
2009.01.12.
Az 1943. januári doni áttörés 66. évfordulóján a Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg hősi halottaira emlékeztek a vitézek 2009. január 12-én Budapesten a Mátyás templomban, majd ezt követően a Hadtörténeti Intézet és Múzeum udvarán koszorúzta meg a Rendünk által állított doni emléktáblát vitéz Hunyadi László főkapitány, vitéz Erdélyi-Takács István és vitéz Woth Imre törzskapitányok.
Kecskeméti megemlékezés a doni áldozatokról
2009.01.11.
A doni áttörés 66. évfordulóján emlékeztek a Történelmi Vitézi Rend kecskeméti tagjai a Donnál elesett vagy fogságban elhunyt magyar honvédekről. Tavaly a római katolikus Nagytemplomban, idén pedig január 11-én a református templomban került sor a megemlékezésre, ahol ünnepi beszédet mondott vitéz Molnár Piroska dr. Juharosné Bács–Kiskun megye vitézi székkapitánya. Az istentiszteletet követően a nemzetőrökkel és a HOHE tagjaival együtt megkoszorúzták Kecskemét város doni emlékművét. Továbbb...
Megjelent a 2008/4 sz. Vitézi Tájékoztató
2008.12.24.
A Történelmi Vitézi Rend kiadványa megtekinthető a "Kiadványok" menüpont alatt. Kérjük rendtársainkat, hogy a Vitézi Tájékoztató kiadásához - anyagi lehetőségeikhez mérten - szíveskedjenek hozzájárulni. Lapunk hirdetések elhelyezésére is nyújt lehetőséget.
Vitézavatás Körmenden
2008.12.07.
A körmendi Batthyány-kastély vitézi ünnepre készült 2008. december 7-én. Ezen ünnepen - amelyen a Vitézi Szék képviseletében számos törzskapitány volt jelen - a Történelmi Vitézi Rend Nyugat-Dunántúli Törzsszékének állománya jelentősen kibővült. Tovább...
A Nemzeti Sírkert része lett a felújított kecskeméti hősi temető
2008.12.01.
A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság 43/2008 számú, a kecskeméti I. világháborús katona sírokat, mint hősi temetőt, a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánította. Erről szóló határozata a Magyar Közlöny mellékletében, a Hivatalos Értesítő XI. évfolyam 2008/42. számában megjelent. Tovább...
Filmvetítés és dedikálás a budapesti Uránia moziban
2008.12.03.
A budapesti Uránia moziban mutatták be a közönségnek először Jelenczki István filmjét a Szent Koronáról. A 2008. december 5-én 14:00 órakor kezdődő vetítést követően a film készítőjével találkozhat a közönség, amelyre minden érdeklődőt várnak a szervezők.
Képek az Észak-Kelet Magyarországi Törzsszék életéből
2008.11.30.
Az Észak-Kelet Magyarországi Törzsszék eseményeiről tudósítanak az alábbi fényképek. Tovább...
Videofilm és fotóalbum rendelhető a kenderesi vitézavatásról
2008.11.28.
A 2008. évi vitézavatást két filmstáb is rögzítette. Az egyik produkció már októbertől kapható, a másik most készült el. A film (DVD lemezen) 3.500 Ft-ba, a teljes eseményt bemutató fotóalbum (CD lemezen) 1.500 Ft-ba kerül. Megrendelhető: Szabadi Attila VRNT, tel: (+36 20) 824-8979. Az alábbi hivatkozásra kattintva megtekinthető a videofilm bevezetője: http://www.szabadi-video.hu/index.php?tid=1&id=3
Ünnepi istentisztelet vitéz Rechtzügel Árpád emlékére Galgagyörkön
2008.11.25.
Galgagyörk Önkormányzata, a Történelmi Vitézi Rend és a Rechtzügel család ünnepi istentiszteletre hívta a rendtársakat 2008. november 30-án 14:00 órától. Az Arany Tiszti Vitézségi Éremmel kitüntetett néhai Rechtzügel Árpád m.kir. századosra emlékeztek abból az alkalomból, hogy sírját a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánították. Tovább...
Képek a Hadak útjára tért v. Szendi József cső. őrm. temetéséről
2008.11.19.
2004. február 4-én Hadak útjára tért rendtársunk, vitéz Szendi József m.kir.csendőr őrmester temetése 2004. február 15-én volt Hernádnémeti községben, amelyről a Vitézi Tájékoztató annak idején beszámolt. Most a búcsúztatójáról készült fényképeket tesszük közzé vitéz Horváth László Észak-Kelet Magyarországi Törzsszék törzskapitánya jóvoltából, aki a nyitott sír mellett méltatta elhunyt rendtársunkat. Tovább...
Állománygyűlés és csapatzászló szentelés Érden
2008.11.09.
A Történelmi Vitézi Rend Közép-Magyarország Nyugat Törzsszéke 2008. november 9-én tartotta rendhagyó ünnepélyes állománygyűlését Érden a Kálvin téri református templomban. Az ünnepélyen megjelent vitéz Hunyadi László főkapitány, vitéz Dékány Ágoston mo-i országos törzskapitány, valamint a Vitézi Szék két további tagja. Tovább...
Állománygyűlés Pécsen
2008.11.08.
A Történelmi Vitézi Rend Dél-Dunántúli Törzsszéke 2008. november 8-án tartotta évzáró állománygyűlését Pécsen a Szabadság úti református templomban, amelynek díszvendége vitéz Hunyadi László főkapitány volt. Tovább...
Az 1956-os szabadságharcra emlékeztek Ottawában
2008.11.02.
2008. november 2-án a beechwood-i nemzeti Katonai Temetőben álló emlékoszlopnál tartottak megemlékezést a Kanadában élő vitézek. A 2008. május 26-án felavatott gránit kopjafa az 56-os elesetteknek állít emléket, és közadakozásból állították, amelynek szervezői Polgár József, vitéz Ugrai Tamás és vitéz Farkas László voltak. Tovább...
A kenderesi vitézavatás a nyomtatott sajtóban
2008.10.28.
A magyarországi nemzeti médiában többek között a Magyar világ 2008. szeptember 11-i száma és az Aranytarsoly 2008. október 1-i számában részletesen tudósít a kenderesi vitézavatásról.
Meghívó az Égi élő igazság c. film díszbemutatójára
2008.10.27.
A budapesti Uránia moziban mutatták be a közönségnek először Jelenczki István filmjét a Szent Koronáról 2008. október 30-án 20:00 órakor, amely filmet minden vitéz bajtársa figyelmébe ajánl a Rend főkapitánya vitéz Hunyadi László. Tovább...
Állománygyűlés Miskolcon
2008.10.25.
2008. október 25-én tartotta évzáró állománygyűlését Észak-Kelet Magyarországi Törzsszéke. Tovább...
Állománygyűlés Kecskeméten
2008.10.18.
2008. október 18-án állománygyűlésen vettek részt Bács-Kiskun megye vitézei, amelynek díszvendége vitéz Rácz Sándor az 56’-os Munkástanács elnöke, a Magyarok Világszövetségének tb. elnöke volt, aki egyben a könyvét is dedikálta a jelenlévők nagy örömére. A résztvevők mécseseket gyújtottak a kecskeméti főtéren levő 56’-os emlékműnél. Tovább...
Teleki Pál születésének 129-ik évfordulójára emlékeztek Gödöllőn
2008.10.14.
Gróf Teleki Pál magyar miniszterelnök születésének 129. évfordulója alkalmából 2008. október 14-én megemlékezést tartottak Gödöllőn a politikus mellszobránál, a róla elnevezett téren. Az ünnepség keretében a szobrot megkoszorúzta dr. vitéz Bucsy László törzskapitány. Tovább...
Megemlékezések október 6-án
2008.10.06.
A 159 évvel ezelőtt mártírhalált halt tábornokokra és gróf Batthyány Lajos miniszterelnökre emlékezett a Történelmi Vitézi Rend országszerte illetve a határokon túl. Tovább...
Vitézi felvonulás az 1956-os forradalom évfordulóján
2008.10.05.
Az évforduló előtti napon, október 22-én fáklyás felvonulás lesz a budapesti Műegyetem rakpartról a Kossuth térre. Közben a Bem téren megáll a menet egy kis ünnepségre a Bem szobornál. A Történelmi Vitézi Rend tagjai a Műegyetem rakparton, az egyetem főbejárata közelében 15:00 órakor találkoznak. A vonulás pontosan 16:30 órakor indul. Akinek van korhű ruhája (lódenkabát, kalap, micisapka, stb) vagy kopott „56-os zászlaja”, az öltözzön be ill. hozza magával. Viselet egyszerű kényelmes öltözetben, nem ünneplőben.
Előadás a Magyar Szent Koronáról Budapesten
2008.10.05.
Budapesten 2008. október 10-én 14:00 órától tartott előadást vitéz Woth Imre törzskapitány koronaőr parancsnok a Szent Koronáról a Hadtörténeti Intézet Dísztermében ( Budai Vár, Kapisztrán tér).
Rovásírás konferencia Gödöllőn
2008.10.04.
Dr. Gémesi György polgármester nyitotta meg a Gödöllőn 2008. október 4-én tartott rovásírás konferenciát, melyen többek között Friedrich Klára és Szakács Gábor is tartott előadást. A konferenciára meghívott Történelmi Vitézi Rendet dr. v. Bucsy László, Czapp Béla VRNT, Boros Botond VRNT, Lovas Károly VRNT és Szentpétery István VRNT képviselték.
Megrendelhető a 2008. évi vitézavatásról készült film
2008.09.30.
A 2008. évi vitézavatásról készült film (DVD) 3.500 Ft-os áron megrendelhető illetve megvásárolható vitéz Molnár Piroska, dr. Juharosné székkapitány asszonynál. Telefon: (+36 76) 320-454.
Recski megemlékezés
2008.09.28.
Tizennyolcadik megemlékezését tartotta a Recski Szövetség a Recski Nemzeti Emlékparkban, az egykori kényszermunkatábor helyén. A megemlékezésen vitéz Krasznay Béla nyugalmazott honvéd ezredes, a Történelmi Vitézi Rend tb. helyettes főkapitánya, a Szövetség megbízott elnöke szólt a résztvevőkhöz. Hangsúlyozta, hogy ez a tábor a mementója annak, hogy hová jut egy ország, ha különféle hatalmak segítségével nemzetidegen emberek kerülnek az élére. Tovább...
A vitézavatás képei megrendelhetők
2008.09.16.
A vitézavatáson készült fényképek megtekinthetők Lethenyei László fotóriporter honlapján: www.pillanatkepek.hu (Események, Vitézi Rend). A képek - a sorszámra való hivatkozással - megrendelhetők a területi elöljáróknál. A 10x15 cm méretű papírképek ára 400 Ft/db.
Emlékmű a bonchidai kórházban elhunyt hősöknek
2008.09.13.
Bonchidán, a helybeli református temetőben 2008. szeptember 13-án, a tordai csata kezdetének 64. évfordulóján került sor a tordai csatában súlyosan megsebesült és a bonchidai Bánffy-kastélyban levő ideiglenes hadikórházban 1944. őszén meghalt 109 honvéd emlékére állított emlékmű avatóünnepségére. A kezdeményező Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság (THHB) elnöke, vitéz Pataky József elmondása szerint a 109 név közül 89 név ismert, 20 ismeretlen. Szeptember 13-án a bonchidai kórházban elhunyt hősöknek állítottak maradandó emlékművet, s ezáltal megadták a hősöket megillető végtisztességet. Tovább...
10 éves jubileumi vitézavatás 2008. szeptember 6-án Kenderesen
2008.09.06.
A Történelmi Vitézi Rend ezévben szeptember 6-án - a Rend alapítójának vitéz nagybányai Horthy Miklósnak, Magyarország egykori főméltóságú kormányzójának szülőhelyén - Kenderesen tartotta az újonnan felvett vitézek ünnepélyes eskütételét és avatását. Nem elsőízben. Tovább...
Megjelent a 2008/3 sz. Vitézi Tájékoztató
2008.08.30.
A Történelmi Vitézi Rend kiadványa megtekinthető a "Kiadványok" menüpont alatt. Kérjük rendtársainkat, hogy a Vitézi Tájékoztató kiadásához - anyagi lehetőségeikhez mérten - szíveskedjenek hozzájárulni. Lapunk hirdetések elhelyezésére is nyújt lehetőséget.
Vitézi találkozó a Gyimesekben
2008.09.01.
Budapesti augusztus 20-i szentmise és Szent Jobb-körmenet
2008.08.20.
Az augusztus 20-i budapesti ünnepi szentmisén és az azt követő Szent Jobb körmeneten résztvevő vitézek az idén is több mint 100 fős díszegységgel vettek részt. A Rend két központi nagyzászlaja mellett az országvédő pajzs is körbevonult. A Rend főkapitánya mellett a Vitézi Szék számos tagja is jelen volt. Tovább...
Eskütétel Hódmezővásárhelyen
2008.08.23.
2008. augusztus 23-án Hódmezővásárhelyen tartották az idén felvett tagjainak ünnepélyes eskütételét a Történelmi Vitézi Rend Dél-Kelet Magyarországi és Dél-Alföldi Törzsszékei a Szent István templomban.
II. Közép-nyírségi Református Találkozó Baktalórántházán
2008.06.17.
Augusztus 20.-a Államalapításunk ünnepe. Egy nagy, egységes keresztyén nemzetállam létrejöttének ünnepe ez. Mindezek tudatában került megrendezésre az ünnep nyitányaként 2008 augusztus 17.-én vasárnap Baktalórántházán a II. Közép-nyírségi Református Találkozó. A találkozóra meghívást kapott 64 történelmi és 8 csatolt vármegye református lelkipásztora, képviselve megyéjét és ezzel jelképesen összegyűjtve az egységes nemzetet egy helyre, egy közös ünnepre és megemlékezésre. Tovább...
Vitézavatás a budapesti Károly Palotában
2008.07.16.
A Hadak útjára lépett v. sümeghi Rédey Gábor László
2008.07.22.
Vitéz sümeghi Rédey Gábor László tb. ügyvezető törzskapitány életének 86. évében, 2008. július 7. napján Sümegen visszaadta lelkét Teremtőjének. A sümegi temetőkápolna Rédey kriptájában 2008. július 22-én helyezték örök nyugalomra. Temetésén a Vitézi Rend főkapitánya, a Nyugat-Dunántúl törzskapitánya és számos egykori rendtársa rótta le kegyeletét.
Turulavatás Várpalotán
2008.07.14.
1928. júliusában, 80 évvel ezelőtt történt, hogy a Trianonban megcsonkított hazánk megregulázott méretű hadserege Várpalotán, a már akkor is lőtérként működő területen próbálta ki a titokban fejlesztett fegyverek egyikét, egy ágyút. Az alkalom egyben bemutató is volt a katonai vezetés számára. 80 évvel ezelőtt tragédia történt: az ágyú felrobbant, és vitéz Csörgey Károly tábornok több bajtársával együtt meghalt. Emléküket obeliszk őrzi a tési út mellett. Az obeliszk tetejéről büszke turul vigyázta egykor a hősök álmát, sajnos régen ellopták már. A tavalyi, 79. évfordulón született meg az elképzelés, hogy a 80. legyen szebb a többinél, avassuk újra a turult. Szerencsére igen sokan álltak a kezdeményezés mellé, és elkészült ősi nemzeti jelképünk Nesó Sándor népművész felajánlásában. A Nemzetőrség, a Vitézi Rend, nyugalmazott honvédtisztek részvételével 2008. július 25-én volt az ünnepélyes avatás vitéz Csörgey Károly emlékoszlopánál (a Várpalotáról Tés felé haladó közút jobb oldalán, Várpalota városától pár kilométerre).
Eskütétel Budapesten
2008.06.21.
A Történelmi Vitézi Rend Budai, Pesti és Közép-Magyarországi törzseibe felvett új rendtagok 2008. június 21-én tették le vitézi esküjüket Budapesten, a Szabadság téri Hazatérés templomában. Az ünnepség keretében négy doni veterán eskütevő megkoszorúzta egykori haduruk v. nagybányai Horthy Miklós szobrát. Az esküt tettekre nt. v. Sipos Bulcsú Kadosa kért áldást. Tovább..
Horthy Miklós emléknap Kenderesen
2008.06.17.
Kenderes város szeretettel hívja vitéz nagybányai Horthy Miklós tisztelőit a Kormányzó Úr tiszteletére rendezendő emléknapra és az azt követő I. Hagyományőrző Kenderesi Arató Bálra 2008. június 21-én (szombaton) Kenderesre a Horthy-kastélyba. Tovább...
Utolsó útjára kísértük budai törzskapitányunkat
2008.06.11.
Kedves barátunk és hűséges bajtársunk vitéz Miklósi Zsolt Miklós, Buda törzskapitánya hamvait adtuk vissza a magyar anyaföldnek Budapesten az Óbudai temetőben 2008. június 11-én. Utolsó útján elkísérték a Vitézi Szék tagjai és számos rendtársa. Tovább...
Eskütétel Pécsett
2008.06.07.
A Történelmi Vitézi Rend Dél-Dunántúli Törzsszéke 2008. június 7-én tartotta az idén avatandók vitézi esküjét Pécsett a Szabadság téri református templomban. Tovább...
Átadták Magyarország első Trianon terét Tiszalúcon
2008.06.07.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tiszalúc községben 2008. június 7-én átadták Magyarország első Trianon terét. A parkosított teret egy turulszobor uralja. A hat darab szikla az anyaországot és a szétszakított részeket jelképezi. A tér hátterében falfestmények láthatók: a történelmi Magyarország feldarabolása; az egyesített középcímer, melynek pajzsát két angyal hordozza; Tiszalúc címere és a falu néhány jellemző részlete, valamint Illyés Gyula gondolata: "Magyar az, akinek fáj Trianon". Az ünnepségen a Történelmi Vitézi Rendet v. Horváth László törzskapitány, v. Litvay Ottó és v. Monostory Marcell képviselték. Tovább...
Trianon megemlékezés Gödőllőn
2008.06.01.
Meghittség és méltóság jellemezte a gödöllői Trianon Megemlékezést 2008. június 1-én. A könnyekig megható megemlékezéseket követően, Gödöllő polgármesterének köszöntője, majd Eva Maria Barki nemzetközi jogász előadása következett, amely kétséget kizáróan irányt mutatott nemzeti jövőnkre vonatkozóan. Ezután a zsúfolásig telt színházterem közönsége a Trianoni Emlékműhöz vonult. Tovább...
Trianoni Emlékpark és Emlékmű avatás Dunavarsányban 2008.06.04.
2008. június 4-én a Pest megyei Dunavarsányban Trianoni Emlékpark és Emlékmű avatás volt, melyet az önkormányzat mellett Tőkés László Királyhágó-melléki ref. püspök, európai parlamenti képviselő is avatott és szentelt. A Történelmi Vitézi Rend díszegységgel vett részt az avatáson és elhelyezte a Gyászra emlékező koszorúját. Tovább...
Trianoni megemlékezés Budapesten a Rákospalotai Főplébánián
2008.06.01.
Budapesten a Hegyvidéki Trianon Társaság által szervezett rendezvényen koszorúzással emlékezett a Történelmi Vitézi Rend a Magyarok Nagyasszonya Főplébánián 2008. június 1-én. Beszédet mondott Eva Maria Barki, a Közép-Európai Fórum és az AWR elnöke, az Osztrák Emberi Jogi Liga elnökségi tagja.
Országzászló-emlékmű avatás Győrben
2008.06.04.
A „NE-felejcs” Polgári Egyesület és a Történelmi Vitézi Rend mintegy két éves munkájának eredményeként 2008. június 4-én visszaállításra került a győri Országzászló-emlékmű a Bisinger sétányon, a Baross híd lábánál. Ünnepi beszédet mondott Borkai Zsolt polgármester és dr. vitéz Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja alelnöke. A jeles eseményen tisztelgő vitézi csoportot vitéz Hunyadi László főkapitány vezette. Tovább...
Kopjafákat avattak Nagykőrösön
2008.05.24.
A Bács-Kiskun megyei városban 2008. május 24-én szombaton volt az ünnepélyes megemlékezés, amely során a református temetőben két kopjafa is felavatásra került. Az egyiket vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó, a másikat pedig az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc mártírjai tiszteletére. Tovább...
Vitézavatás a csíkszeredai Millenniumi Templomban
2008.05.03.
A pompázatos csíkszeredai ünnepség felemelő hangulatát maga a templomépület is sugározta, Makovecz Imre és tanítványainak remek alkotása a magyarság ezeréves múltját a mával ötvözi. A Magyar Szent Korona hasonmása, a pallos és a pajzs jelenléte, a Szent Korona Rend tagjai, a koronaőrség, a Vitézi Rend díszes öltözete, a Rend zászlóinak felvonulása és megszentelése, valamint vitéz Darvas-Kozma József plébános históriai ihletésű miséje, Szilágyi Zsolt énekszámai a 24 felavatott és a nagyszámú közönség számára emlékezetessé tették a csíkszeredai eseményt. Tovább...
Előadás Horthy Miklósról és a Vitézi Rendről Budapesten
2008.04.25.
Április 25-én közel telt ház előtt került sor a Horthy Miklós emlékelődás-sorozat harmadik programjára, a Szabó Dezső Katakombaszínházban. Dr. Szakály Sándor nagy sikerű előadását követték a nézői kérdések, majd vitéz Cseresnyés Pál tb. törzskapitány tartotta meg hasonlóan nagy érdeklődést kiváltó első előadását a Vitézi Rend történetéről. Dr. Szakály Sándor közreműködését a Történelmi Vitézi Rend díszoklevél átadásával köszönte meg. Az előadássorozat szervezője vitéz Hanzély-Kováts Attila ezúton mond köszönetet vitéz Béres Ferencnek a szervezésben nyújott segítségéért, valamint Kovács Enikőnek és ifj. vitéz Hegedűs Lorántnak a helyszín biztosításáért.
Kenderesi megemlékezés a Kormányzó születésének 140. évfordulójáról
2008.04.22.
Megjelent a 2008/1-2 sz. Vitézi Tájékoztató
2008.04.19.
A Történelmi Vitézi Rend kiadványa megtekinthető a "Kiadványok" menüpont alatt. Kérjük rendtársainkat, hogy a Vitézi Tájékoztató kiadásához - anyagi lehetőségeikhez mérten - szíveskedjenek hozzájárulni. Lapunk hirdetések elhelyezésére is nyújt lehetőséget.
Történelem közelről címmel jelent meg v. Detre Gyula könyve
2008.04.16.
Történelem közelről címmel jelentek meg vitéz Detre Gyula László MHBK, emeritus főcsoportvezető, a Történelmi Vitézi Rend Kanada országos tb. törzskapitányának visszaemlékezései. Az egykori m.kir testőrtiszt szerző ajánlása: „ A leírtakból megismerhetitek családunk történetének egy élő szakaszát, amiből végeredményben ti is fakadtatok. Ezen kívül magyarságszolgálatom hosszú évtizedei is köteleznek a beszámolóra. Mindez a magyar történetírásnak fontos lehet, hiszen azokról a sokáig tudatosan takargatott magyar történelmi eseményekről szól, melyek katonai szolgálatom évei és az 50 éves emigrációs munkásságom alatt történtek."
Kegyeleti megemlékezés Boldog Apor Vilmos vértanúról Budapesten
2008.04.05.
A Történelmi Vitézi Rend vitéz Apor Vilmosra, a boldoggá avatott vértanú püspökre emlékezett 2008. április 5-én Budapesten a XII. ker. Apor Vilmos téren. Vitéz Kocsis István ezredes rk. tábori lelkész imáját követően beszédet mondott vitéz Cseresnyés Pál tb. törzskapitány. Apor Vilmos szobránál vitéz Hunyadi László főkapitány helyezte el a vitézek koszorúját.
Az 1848-as forradalomra emlékeztek a vitézek Nyugat Pest megyében
2008.03.15.
A Közép Magyarország Nyugati Törzsszék területén Érden, Százhalombattán, Pomázon, Budakeszin, Pátyon és Törökbálinton emlékeztek és koszorúztak a vitézek. Tovább...
Az 1848-as forradalomra emlékeztek a vitézek Dunaharasztiban
2008.03.15.
Az 1848-as forradalom 160. évfordulóján a hagyományokhoz híven idén is megemlékeztek a vitézek a Kárpát-medence településein. Dunaharasztiban a Himnusz felemelő sorai után megemlékező beszédet mondott Gáll Sándor a Dunaharaszti Polgári Körök Egyesület vezetője. Tovább...
Szentmise a kormányzó emlékére Budapesten
2008.02.10.
Ökumenikus misén és istentiszteleten emlékeztek vitéz nagybányai Horthy Miklós halálának 51. évfordulója alkalmából 2008.02.10-én Budapesten a Szent István Bazilikában a Horthy Miklós Társaság szervezésében, a Történelmi Vitézi Rend, a Magyar Tengerész Egyesület, a Magyar Cserkész Szövetség és számos lovagrend és társaság részvételével. Tovább...
Megemlékezés Mány község hősi halottairól
2008.02.09.
A Fejér megyei Mányban a község doni mártírjaira, valamint a budapesti ostromgyűrűt áttörő, Mány községig eljutott magyar katonákról emlékeztek 2008. 02. 09-én. Tovább...
Magyar Vitézek Bálja 2008 - Budapest
2008.02.02.
2008. február 2-án tartotta hagyományos vitézi bálját a Történelmi Vitézi Rend a budavári Hadtörténeti Intézet és Múzeum dísztermében. Tovább...
A Budai Törzsszék 2008. évi eseménynaptára
2008.01.19.
A Budai Törzsszék 2008. évi programjainak, kirándulásainak tervezete megtekinthető itt.
Kecskeméti megemlékezés a doni áldozatokról
2008.01.19.
A doni áttörés 65. évfordulóján, az idén is - a hagyományoknak megfelelően - mint minden évben, más- más felekezet hívei előtt emlékeztek meg a Történelmi Vitézi Rend kecskeméti tagjai a Donnál elesett vagy fogságban elhunyt katonákról. Tovább...
100 éve született Wass Albert - szoboravatás Budakeszin
2008.01.12.
Budakeszi lelkes és hazafias polgárainak összefogásában készült el a 2007-ben posztumusz vitézzé avatott író mellszobra. A 2008. január 12-én nagy érdeklődés mellett tartott ünnepélyes leleplezésen a szoborállításban tevékenyen részt vállaló Történelmi Vitézi Rend tagjai is is díszőrséget álltak. Tovább...
Megemlékezés a doni áttörésről a Budai Várban
2008.01.12.
Az 1943-as januári doni áttörés 65. évfordulóján a Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg hősi halottaira emlékeztünk 2008. január 12-én. Budapesten délelőtt a Mátyás templomban, majd ezt követően a Hadtörténeti Intézet és Múzeum udvarán emlékeztek a Történelmi Vitézi Rend tagja is. A vitézi díszőrséget vezették, és a vitézek által állított doni emléktáblát megkoszorúzták vitéz Erdélyi-Takács István, vitéz Horváth Gyula nyá. alezr. és vitéz Horváth László törzskapitányok.
Megemlékezés a Szent Korona hazatéréséről
2008.01.06.
2008. január 6-án este vitéz Woth Imre törzskapitány, a Magyar Koronaőrök Egyesülete elnökének meghívására vettünk részt a budavári Mátyás templomban a Magyar Szent Korona hazatérésének 30. évfordulóján tartott hálaadó szentmisén. Tovább...
Megjelent a 2007/3 sz. Vitézi Tájékoztató
2007.12.20.
A Történelmi Vitézi Rend karácsonyi kiadványa megtekinthető a "Kiadványok" menüpont alatt.
Páty faluközössége emlékoszlopot állított Árpád fejedelem tiszteletére
2007.11.10.
A Pest megyei Páty faluközössége 2007. november 10-én kerecsensólymos emlékoszlopot állított Árpád fejedelem halálának 1100. évfordulójára. A műalkotás – amelyen a Szózat, valamint Kányádi Sándor sorai olvashatók - vitéz Csák Attila szobrászművész munkája. Tovább...
Megemlékezés az 56-os áldozatokról november 4-én
2007.10.27.
2007 november 4-én a Történelmi Vitézi Rend az előző évekhez hasonlóan idén is megtartotta az 56-os áldozatokra történő megemlékezését Budapesten, a rákoskeresztúri temető 301-es parcellájában. Ünnepi beszédet mondott vitéz Erdélyi-Takács István törzskapitány. Tovább...
Horthy Miklós szobrot avattak Budapesten október 23-án
2007.10.23.
A Szabadság téri Hazatérés templom előterében 2007. október 23-án délelőtt dr. Hegedüs Loránt ny. ref. püspök ünnepi igehirdetését követően felavatták a két nagy magyar kormányzó, Kossuth Lajos és vitéz nagybányai Horthy Miklós, valamint két nagy magyar író, Szabó Dezső és Wass Albert mellszobrát. Tovább...
A 2007. évi vitézavatásról készült film (DVD) 3.500 Ft-os áron megrendelhető illetve megvásárolható vitéz Molnár Piroska, dr. Juharosné székkapitány asszonynál. Telefon: (+36 76) 320-454.
Megújult az első világháborús emlékhely Kecskeméten
2007.09.21.
A kecskeméti Szentháromság temetőben 1927-ben alakították ki azt a hősi parcellát, amely a városi kórházban elhunyt 364 fő első világháborús magyar katona nyughelye lett. Az évente rendszeresen megtartott Hősök Napján ebben a temetőben is megemlékeznek Kecskemét polgárai. Látván az emlékkövek folyamatos és rohamos pusztulását, a Történelmi Vitézi Rend Bács-Kiskun megyei állománya elhatározta, hogy a köveket megtisztítják, és a már szinte olvashatatlan neveket újraírják. Tovább...
Vitézavatás Szilágysomlyón szeptember 29-én
2007.09.29.
A Történelmi Vitézi Rend Észak-Erdélyi Törzsszéke szeptember 29-én vitézi avatást tartott a szilágysomlyói római katolikus templomban. A 18 fő várományos és 13 fő VRNT avatását a Rend főkapitánya vitéz Hunyadi László végezte. Ezt követően közös bajtársi vacsora keretében kinevezések, kitüntetések kerültek átadásra. A következő napon a vitézek megkoszorúzták a város nagy szülötte, Báthory Isván erdélyi fejedelem és lengyel király szobrát.
Vitézavatás Budapesten 2007. szeptember 15-én
2007.09.15.
2007. szeptember 15-én, a Belvárosi templomban újra felhangzott a kürtös felhívójele, amely után vitéz Horváth Gyula ny. alezredes engedélyt kért vitéz Hunyadi László főkapitány úrtól az avatási ünnepség megnyitására. Tovább...
Megjelent a 2007/2 sz. Vitézi Tájékoztató
2007.09.13.
A Történelmi Vitézi Rend legfrissebb híreiről, eseményeiről szóló kiadvány megtekinthető a "Kiadványok" menüpont alatt.
Horthy Miklós újratemetésének 14-ik évfordulója Kenderesen
2007.09.10.
Magyarország kormányzója újratemetésének 14. évfordulójára emlékeztünk szülő- és nyugvóhelyén, Kenderesen 2007 szeptember 10-én. Az ünnepségen részt vett a Történelmi Vitézi Rend főkapitánya, Magyarország és Erdély országos törzskapitányai, a Rend számos törzskapitánya, egyéb tisztségviselője és tagja is. Tovább...
Vitéz kisbarnaki Farkas Ferenc védelmében
2007.08.29.
A Magyar Nemzet című polgári napilap 2007. augusztus 23-i számának 4. oldalán Joó István „A kormányfő leporolná a Sólyom–pert” címmel közölt írást. A cikk egyik mondata a lap szellemiségétől eltérő módon, a baloldali sajtó szintjére süllyedve emlékezett meg vitéz kisbarnaki Farkas Ferenc magyar királyi vezérezredesről, a Vitézi Rend harmadik főkapitányáról. Tovább...
A Vitézi Rend egységéről tanácskoztak Kolozsváron
2007.08.11.
2007. augusztus 11-én Kolozsváron a Vitézi Rend egységéről, szervezési és etikai kérdésekről tanácskozott a Történelmi Vitézi Rend Erdélyi Törzsszéke. A jelenlévők egyenként elhatárolódtak és elítélték Bereczky Árpádnak a Rendhez és vitézhez méltatlan cselekedetét. Tovább...
Vitézi eskütétel Miskolcon augusztus 5-én
2007.08.05.
A miskolci Szent Anna templomban az augusztus 5-i vasárnapi szentmisét követően hat fő tett ünnepélyes vitézi esküt a Történelmi Vitézi Rend főkapitánya és az Északkelet-Magyarországi Törzsszék elöljárói előtt. Az esküttevők közül egy fő saját katonai érdeme alapján, egy fő várományosként, négyen pedig a Nemzetvédelmi Tagozat tagjaként kerülnek majd felavatásra szeptember 15-én a budapesti vitézavatáson.
Vitézi eskütétel Szolnokon augusztus 4-én
2007.08.04.
Augusztus 4-én a szolnoki Vártemplomban tartotta a Történelmi Vitézi Rend Dél-Magyarországi Törzsszéke a 2007. szeptemberben avatandó vitézek eskütételét. A kitűnően megszervezett ünnepségen 21 fő tett esküt. Az eskütételi ünnepségen jelen volt vitéz Hunyadi László főkapitány, vitéz Hajdú Szabolcs törzskapitány, vitéz Molnár Piroska Dr. Juharosné székkapitány, vitéz Bokor András székkapitány és a területek vitézi hadnagyai az elöljárók közül. Az ünnepélyes bevonulás és a rövidített szent mise után vitéz Molnár Piroska Dr. Juharosné székkapitány mondott ünnepi köszöntő beszédet. Tovább...
Vitézi eskütétel Szekszárdon augusztus 4-én
2007.08.04.
Szekszárdon a Béla Király téri nagytemplomban tettek esküt augusztus 4-én a Dél-Dunántúli Törzsszék idén felvételt nyert tagjai. Az ünnepségen a törzsszéki elöljárók mellett jelen volt vitéz Dékány Ágoston országos törzskapitány is. A szeptember 15-én avatandók közül egy fő 56-os corvin-közi szabadságharcos, 2 fő várományos, 6 fő Nemzetvédelmi Tagozatos és 3 fő posztumusz vitéz, akik életükkel tettek esküt.
Vitézi eskütétel Tatán július 21-én
2007.07.21.
A Történelmi Vitézi Rend Nyugat-Dunántúli és Észak-Dunántúli Törzsszékei 2007. július 21-én rendezték ünnepélyes vitézi eskütételüket Tatán, a Szent Kereszt templomban. Tovább...
Vitézi eskütétel Máriabesnyőn július 14-én
2007.07.14.
A Történelmi Vitézi Rend Közép-Magyarország Keleti és Nyugati Törzsszékei 2007. július 14-én tartották ünnepélyes vitézi eskütételüket a máriabesnyői kegytemplomban. A Magyar Szent Koronára tett eskü után a helyi temetőkertben megkoszorúzták gróf széki Teleki Pál miniszterelnök sírját. Tovább...
Felavattuk a Magyar Vitézek Emlékművét Pákozdon
2007.06.19.
Nagy örömünkre szolgál, hogy elkészülhetett a pákozdi Nemzeti Katonai Emlékhelyen a MAGYAR VITÉZEK EMLÉKÉRE készített emlékmű, mely hozzájárul a Hazához hűséges vitézek, honvédek, emlékének megőrzéséhez. Tovább...
Trianoni megemlékezés Zebegényben
2007.06.05.
Az idén is megrendezésre került a Pest megyei Emlékhelyen Trianon gyászünnepe. A 2007. június 2-án megtartott rendezvényen egyházi méltóságok, neves közéleti személyiségek és művészek közreműködésével emlékeztünk ezeréves hazánk nagy tragédiájára. Tovább...
Trianoni megemlékezések Gödöllőn, Budakeszin, Érden, Törökbálinton, Százhalombattán
2007.06.05.
Pest megye több városában emlékeztek a vitézek a trianoni tragédia évfordulójára. Tovább...
Megemlékezés Kocsis József koronaőrre június 2-án Ostffyasszonyfán
2007.06.02.
A Hadtörténeti Intézet, a Történelmi Vitézi Rend és a Koronaőrök Egyesülete 2007. június 2-án egész napos megemlékezést tartott a Vas megyei falu egykori lakója emlékére. Tovább...
Árpád-házi Szent Erzsébetet ünnepelték Sárospatakon
2007.05.29.
Szobrot Horthy Miklósnak Szegeden!
2007.05.23.
Szeged polgárai és a helyben működő civil szervezetek képviselői vitéz nagybányai Horthy Miklós halálának 50. évfordulóján kezdeményezik, hogy Magyarország egykori kormányzójának Szeged városában méltó helyen szobrot állítsanak. Ennek érdekében közadakozást indítanak, amelyet a Történelmi Vitézi Rend is támogat. Adományokat a Magyar Kulturális Örökség Alapítvány javára az alábbi számlára gyűjtünk: OTP Bank 11709002-20127262-00000000, közlemény rovatba kérjük beírni: Horthy szobor). Az alkotás elkészítésére Tóth Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész kapott felkérést. A szobor 2008. június 18-án – Horthy Miklós születésének 140-ik évfordulóján kerülne felavatásra.
Felavatták Budapest első Horthy-emléktábláját
2007.05.19.
A vitéz nagybányai Horthy Miklósról és országlásának negyedszázadáról tartott egész napos konferencia záróeseményeként a Horthy Miklós Társaság, a Magyar Tengerészek Egyesülete és a Történelmi Vitézi Rend emléktáblát állított a Kormányzó halála 50-ik, s legnagyobb tengeri győzelme, az Otranto-i csata 90-ik évfordulója alkalmából. Tovább...
Megemlékező rendezvény vitéz Pongrátz Gergely halálának 2-ik évfordulóján
2007.05.19.
A budapesti Corvin közben a Történelmi Vitézi Rend is koszorúzással emlékezett az egykori parancsnok, vitéz Pongrátz Gergely emléktáblája előtt. A Corvin Moziban kiállítást rendeztek az 1956-os forradalomról és a Kiskunmajsai 56-os Múzeumról. Tovább...
Emlékező Horthy-konferencia Budapesten 2007. május 19-én
2007.05.09.
A Horthy Miklós Társaság egész napos, a kormányzóval és korával foglalkozó emlékező konferenciát rendez jeles vendégek és előadók részvételével 2007. május 19-én szombaton 9-16 óra között Budapesten a Magyar Kultúra Alapítvány Székházában (Budai Vár, Szentháromság tér 6). A konferencia fővédnöke vitéz Horthy Istvánné főméltóságú asszony. Társelnökök: Mádl Dalma asszony és várhatóan Dr. Vizi E. Szilveszter a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. A konferencia befejezéseként 16.30-kor emléktábla avatásra kerül sor az otrantoi csata 90 éves és vitéz nagybányai Horthy Miklós halálának 50. évfordulója alkalmából, a Hadtörténeti Múzeum kertjében. Az emléktábla elkészítését a Történelmi Vitézi Rend is támogatta.
Megjelent a 2007/1 sz. Vitézi Tájékoztató
2007.05.09.
A Történelmi Vitézi Rend híreiről, eseményeiről szóló kiadvány megtekinthető a "Kiadványok" menüpont alatt.
Vitézi eskütétel Máriabesnyőn július 14-én
2007.05.07.
A Történelmi Vitézi Rend Közép-Magyarország Keleti és Nyugati Törzsszékei 2007. július 14-én rendezik ünnepélyes vitézi eskütételüket a máriabesnyői kegytemplomban 10:00 órától.
Burgenlandi kirándulás május 18-20-án
2007.04.18.
A Történelmi Vitézi Rend Budai Törzsszéke autóbuszos kirándulást szervez Ausztriába 2007. május 18. és 20. között. Jelentkezni lehet vitéz Almási Szabó Attilánál (tel: 30/410-4028, 20-22 óra között).
Meghívó vitéz Zeidler Sándor előadására 2007. május 10-én
2007.04.18.
A Történelmi Vitézi Rend meghívja Önt vitéz Zeidler Sándor " A Kormányzó kitüntetései" című ismeretterjesztő előadására. Időpontja: 2007. május 10. 17:30 óra. Helyszín: Budapest Hegyvidék Művelődési Központ (MOM) 1124 Budapest Csörsz u. 18. Az előadás a rendalapítónk objektív megítélésének elősegítése érdekében megkezdett előadás-sorozatunk második eseménye az idei jubileumi évben.
Vitézavatás Erdélyben 2007. május 5-én
2007.05.05.
Nagy egyházi pompával és léleképítő méltósággal Csíksomlyón tartottak vitézavatást a Történelmi Vitézi Rend erdélyi törzsszékei. A csíksomlyói kegytemplom önmagában is csodálatos ékességét a vitézzé avatás jelképei, a magyar Szent Korona másolata, a történelmi zászlók, a koronaőrök színpompás viselete, a magyaros díszöltözetek megjelenése feledhetetlen élménnyé tette az egyházi szertartás több száz főt számláló sokasága számára. Az egyházi és világi vitézi beszédek, imák és szónoklatok fő témája a magyar nemzet lelki egységének megteremtése és megőrzése volt, a vitézi eskü fő mondata: ,,Magyarságomat soha meg nem tagadom!" Tovább...
Családi kirándulás Zalában
2007.04.29.
A Történelmi Vitézi Rend egy kis csoportja egy hosszú hétvégét töltött a Zala megyei Alsópáhokon, Zalaszentlászlón, Sényén és Gyenesdiáson. A tavaszi kirándulás fotói itt megtekinthetők. Tovább...
Húsvéti üdvözlet
A húsvéti örömhír töltse el lelkünket világossággal, legyen bennünk elég erő és kellő akarat, hogy megkezdett utunkat folytatni tudjuk. Az út végi jutalmunk pedig nem lehet más, mint a magyar feltámadás. Érjen hát véget a böjti sanyarúság, a feltámadt és megdicsőült Krisztusba vetett hitünk adjon nekünk reményt, hogy nemzetépítő munkánk kiteljesedhessen. Ezúton kívánok Istentől megáldott, kegyelmekben gazdag húsvéti ünnepeket minden rendtársamnak határon innen és túl.
Budapest, 2007. április 3.
vitéz Hunyadi László, főkapitány
Pünkösdi Szent Erzsébet ünnep Sárospatakon
2007.04.03.
II. András magyar király leánya 800 éve, 1207-ben született Patakon. 2007. Pünkösdjén a jubileum alkalmából Sárospatakon kétnapos ünneppel emlékeznek a város szülöttjére. Tervezett programok: Pünkösdvasárnap: Árpád-házi Szent Erzsébet életét és korát idéző középkori vásár és mulatság, valamint kosztümös történelmi menet. Pünkösd- hétfő: Ünnepi szentmise 10:30-kor a Vártemplomban. Körmenet Árpád-házi Szent Erzsébet ereklyéjével.
Kirándulás Borsiba, II. Rákóczi Ferenc szülőházába
2007.03.23.
A Szent Korona Szövetség 2007. március 25-re, vasárnapra egynapos autóbusztúrát szervez vezérlő fejedelmünk kastélyába, a felvidéki Borsi községbe. A programban a Szent Korona Szövetség által helyreállított szobák, és az azokban létrehozott Rákóczi Múzeum megtekintése szerepel. Jelentkezni lehet: Heikkila Gizella ügyintézőnél a 06/20/326-5783-as telefonszámon.
Kegyeleti megemlékezés Boldog Apor Vilmos vértanúról Budapesten
2007.04.03.
A Történelmi Vitézi Rend vitéz báró Apor Vilmosra, a boldoggá avatott vértanú püspökre emlékezett 2007. április 2-án 11:00 órától Budapesten a XII. ker. Apor Vilmos téren. Ünnepi beszédet mondott vitéz Sárdi György tb. törzskapitány.
Meghívó jótékonysági estre
2007.03.22.
A Történelmi Vitézi Rend szeretettel meghívja Önt Böjte Csaba ferences testvér kovásznai kollégiumának javára történő Jótékonysági Estre. Időpontja: 2007. március 24. szombat, 18.00 óra. Fellépő művészek: Csavlek Etelka, Eperjes Károly, Ötvös Csilla, Simó József és mások. Helyszín: Budapest Hegyvidék Művelődési Központ (MOM) 1124 Budapest Csörsz u. 18. Adományokat a helyszínen fogadunk el.
Elhunyt Badiny Jós Ferenc történész professzor
2007.03.19.
2007. március 10-én, életének 97. évében visszaadta lelkét a magyarok nagy Istenének az egykori m.kir. repülőtiszt, egyetemi tanár, Dr. Badiny Jós Ferenc. Temetése 2007. március 21-én, szerdán 9 órakor lesz a Farkasréti temető főbejárati ravatalozójából. A szentmise 10.30 órakor kezdődik a Mindenszentek-plébánián, Budapest, XII. Hegyalja út 139. (A temető főbejáratával szemben.)
EMLÉKÉT - MUNKÁJA FOLYTATÁSÁVAL - ŐRZI A TUDÁS NÉPE
Emlékezés a Vitézi Rend alapítójára Budapesten
2007.03.14.
A Történelmi Vitézi Rend megemlékezést tartott a Rend alapítójáról, vitéz nagybányai Horthy Miklósról, Magyarország kormányzójáról. A Kormányzó halálának 50.-ik évfordulója alkalmából a MOM Művelődési Házban (Budapest, XII. ker. Csörsz u. 18.) 2007.03.14-én 11.00 órakor kezdõdõ ünnepi alkalmon Horthy Miklós katonai és politikai életútjáról tartott eladást Dr. Ravasz László alezredes.
Szentmise a kormányzó emlékére
2007.02.11.
Ökumenikus istentiszteleten emlékeztek vitéz nagybányai Horthy Miklós halálának 50. évfordulója alkalmából 2007.02.11-én Budapesten a Szent István Bazilikában a Horthy Miklós Társaság szervezésében, a Történelmi Vitézi Rend, a Magyar Tengerész Egyesület, a Magyar Cserkész Szövetség és számos lovagrend és társaság részvételével. A szentmisén jelen volt özvegy Horthy Istvánné főméltóságú asszony is.
Megemlékezés Mányban
2007.02.10
A Történelmi Vitézi Rend szervezésében a helyi katolikus templomban ünnepi szentmisén tisztelegtünk a doni harcokban hősi halált halt Mány községbeli katonákra, valamint a budapesti ostromgyűrűt áttörő, Mány községig eljutott magyar katonákra.
Vitézi elismerés a Kormorán zenekarnak
2007.01.27
A Történelemi Vitézi Rend 2007-ik évi budapesti bálján vitéz Hunyadi László főkapitány a Kormorán etno-rock zenekar tagjainak a Vitézi Rend Nemzetvédelmi Kereszt Arany Polgári Fokozatát adományozta. Az ünnepélyes alkalomból vitéz Erdélyi-Takács István törzskapitány méltatta a művészeket, kiemelve: az elmúlt 30 évben olyan belső világot teremtettek, amely egyértelművé teszi, hogy a nemzet, a haza, a család és a gyermekek az élet legfontosabb szentségei.
Vitézi bál 2007
2007.01.27.
A budapesti Stefánia palotában január 27-én tartotta 2007. évi bálját a Történelmi Vitézi Rend. A remek hangulatban eltöltött vidám rendezvényre sokáig szívesen fog emlékezni a sok-sok résztvevő. Tovább...
Emlékezés a Don-kanyar áldozataira Pécsett
2007.01.13
A Történelmi Vitézi Rend Dél-Dunántúli Törzsszéke 2007. január 13-án tartotta kegyeleti megemlékezését a doni áttörés hősi halottjairól. A pécsi Központi Temetőben a szentmisét ünnepélyes megemlékezés és koszorúzás követte a világháborús emlékműnél.
Megemlékezés a doni áttörésről a Budai Várban
2007.01.12.
2007. január 12-én a budai várban a Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg 1943. évi doni áldozatainak tiszteletére rendezett megemlékezésen a Történelmi Vitézi Rend is képviseltette magát. A második világháborúban 350 ezer magyar katona vesztette életét, közülük nagyon sokan a doni áttörés áldozataiként haltak hősi halált.
Kegyeleti
koszorúzás a budaörsi német-magyar katonai temetőben
2006.11.19
Németország nemzeti ünnepe alkalmából, 2006. november 19-én a német nagykövet és a katonai attasé a hazánkban elesett német katonák emlékére kegyeleti megemlékezést tartott a budaörsi német-magyar katonai temetőben. Tovább...
Jubileumi
megemlékezés a 301-es parcellánál
2006.11.04.
A magyar szabadságharc gyásznapján 2006. november 4-én csendes megemlékezést tartott a Történelmi Vitézi Rend a kádári megtorlás áldozatainak sírkertjében, a budapesti Rákoskeresztúri Köztemetőben. Tovább...
II. Rákóczi
Ferenc emlékünnep Kassán
2006.10.27-29.
Vezérlő fejedelmünk és bujdosótársai földi maradványai hazahozatalának és újratemetésének centenáriuma évében - az éves ünnepségsorozat záróeseményeként - 2006. október 28-29-én a Történelmi Vitézi Rend is részt vett a kassai megemlékezésen. Tovább...
56-os emlékmű
Mány községben
2006.10.25.
A Fejér megyei Mány község polgárai emlékművet állítottak az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére. Rendtársunk, Csák Attila pátyi szobrászművész alkotását 2006. október 25-én ünnepélyes keretek között avatta fel vitéz Hunyadi László főkapitány. Tovább...
Kopjafát
állított vitéz Sebő Ödönnek Gyimesbükkön
a Történelmi Vitézi Rend
2006.10.15.
Hazánk ezeréves határainak védelmezésében szerzett érdemeire való tekintettel állított kopjafát a Történelmi Vitézi Rend a Gyimesi-szoros 1944-es védőjének, vitéz Sebő Ödön határvadász főhadnagynak. A 32. hegyi határvadász zászlóalj parancsnokaként hősiesen irányította a két szovjet hadsereggel és egy lovas hadosztállyal támadó ellenség elleni 22 napig kitartó védelmet. Tovább...
Vitézavatás
2006
2006.09.27
Budapesten, a Belvárosi plébániatemplomban tartotta vitézavatási ünnepségét 2006. szeptember 27-én a Történelmi Vitézi Rend. Az eseményre zsúfolásig megtelt a templom, ahová díszegyenruhás tengerészek és koronaőrök kíséretében hozták be a Szent Korona mását. Vitéz Hunyadi László főkapitány az avatási szertartást követően köszöntötte az új rendtársakat, és Isten áldását kérte reájuk, magyar nemzetünkre, Hazánkra. Tovább...
V. nagybányai Horthy
Miklós újratemetésének 13. évfordulója,
Kenderes
2006.09.10.
Magyarország kormányzója újratemetésének 13. évfordulójára emlékeztünk szülő- és nyugvóhelyén, Kenderesen. Tovább...
Minden magyarok zászlaját
avatták fel Budakeszin
2006.08.21
Meghitt és felemelő hangulatú ünnep keretében avatták fel hazánk legnagyobb országzászlóját, a "Minden magyarok zászlóját" a Budakeszin található Szanatórium utcánál. Tovább...
Budapesten tettek esküt
a Közép-Magyarországi Törzsszék 2006-ban
felvett rendtagjai
2006.07.29.
A Fasori Evangélikus Templomban ünnepélyes keretek
között 29 főt vett fel tagjai közé 2006. július
29-én a Történelmi Vitézi Rend Közép-Magyarországi
Törzsszéke. Az új tagok saját érdemen
és várományosként lettek a nyolcvanhat éves
rend vitézei, illetve a Nemzetvédelmi Tagozat tagjai. Tovább...
Himnusz-szobor avatás
Budakeszin
2006.05.07.
Vitéz Majzik Mária szobrászművész alkotását 2006. május 7-én leplezték le a budakeszi Szarvas téren. A Történelmi Vitézi Rend képviselői is megkoszorúzták nemzeti imádságunk emlékbe öntött szimbólumát. Tovább...