vitéz kistoronyi Denk Gusztáv
Nagyszeben, 1882. március 18. – Bécs, 1960. február 25.

 

Lovassági tábornok (vezérezredes). 1903-ban végezi el a bécsújhelyi katonai akadémiát. Az első világháborúban harcol, vk. őrnagy.

1919-ben Szegeden a tiszti különítmény tagja. A miskolci katonai körzet vezérkari főnöki beosztásból került vk. ezredesként 1921-ben a Kormányzó Katonai Irodájába, ahol előbb beosztott, majd Láng Boldizsár utódaként a Kabinetiroda főnöke. Rövid szolgálatát követően tábornok, majd altábornagyként a honvédség különböző magasabb parancsnoki beosztásaiban tevékenykedett 1940-ig, nyugdíjba vonulásáig. Legmagasabb beosztása: a honvédség főparancsnokának helyettese.

A Kormányzó Katonai Irodája a legfelsőbb hadúr és a hadsereg közötti közvetlen és operatív kapcsolat kimunkálása és fenntartása céljából 1920. május 18-án alakult meg. A Katonai Irodában futottak össze a hadsereg életével és működésével kapcsolatos valamennyire is fontos elvi, gyakorlati kérdések, személyi ügyek, Az iroda főnökénél való jelentkezést követően jutottak be a kormányzóhoz a jelentéstételre és kihallgatásra jelentkezők.

1957-ben Ausztriába emigrált, Bécsben hunyt el 1960-ban.


Vissza