Vitézi eskütétel Tatán
2007.07.21.

Gyönyörű verőfényes nap virradt ránk ezen a szombat reggelen. A szervezők fél kilenctől várták a rendtársakat, tisztségviselőket, de elsősorban – az eskütevő – leendő rendtársainkat és a meghívott vendégeket a tatai óváros egyik legszebb részén található Szent Kereszt templom plébánia hivatalának közösségi termébe.

Esküt tett új rendtársaink, valamint a Történelmi Vitézi Rend tisztségviselői a templom lépcsőjén

 

Itt került sor a regisztrációra és a nagyjelvény átvételére, amit minden eskütevő boldogan és büszkén tűzött szíve fölé, ünnepi ruhájára.

Az Észak-Dunántúli törzsszék területéről 16 fő, a Nyugat-Dunántúli törzsszék területéről 3 fő, összesen 19 fő jelent meg eskütételre.

A plébániáról átvonultak az eskütevők és az időközben felállt díszegység a zászlókkal – nemzeti zászló, Tata város zászlaja, Millenniumi zászló, M. kir. Szent István 3. gyalogezred csapatzászlaja és a Történelmi Vitézi Rend zászlaja – a templom bejárata elé. Tíz órakor orgonakíséret mellett bevonult a díszegység a zászlókkal és elfoglalta helyét a szentély előtt.

Ezt követően bevonultak az eskütevők, középen sorfalat állva tisztelegtek, az elöl bevonuló Magyar Szent Korona másolatának, amit bíbor színű párnán lovag vitéz Miklósi Zsolt törzskapitány vitt két díszőr kíséretében. A szentélyhez érve törzskapitány úr felemelte a Szent Koronát, Istennek ajánlva azt, majd elhelyezte a szentélyben.

A Korona után a Történelmi Vitézi Rend főkapitánya, vitéz Hunyadi László vezetésével bevonultak a Rend tisztségviselői. Főkapitány úr engedélyt adott az ünnepség megkezdésére, ezt követően az ünnepség főszervezője, Dinga László György vitézi hadnagy köszöntötte a megjelenteket, vitéz Hunyadi László főkapitány urat, a Vitézi Szék tagjait, Michl József urat - Tata város polgármesterét - a város elöljáróit, Kótai László esperes urat, a Szent Kereszt templom plébánosát.

Majd a jelenlévők a tatai Egressy kamarakórussal együtt elénekelték a Himnuszt, és közösen elmondták a Magyar Hiszekegyet.

 

lovag vitéz Miklósi Zsolt törzskapitány úr a Szent Korona másolatával

Michl József, Tata város polgármestere

 

Dinga László György vitézi hadnagy ünnepi köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy a vitézi eskütevők a Magyar Szent Koronára tesznek esküt rendünk alapítása óta. A Szent Korona a legfőbb jogforrás, ami Nagy Magyarországot és a Magyar Nemzetet képviseli. Ezután Kótai László esperes plébános úr beszélt a nemzeti összetartozásról, valamint a magyarságtudat fontosságáról, majd Isten áldását kérte a jelenlévőkre, különös tekintettel a vitézi eskütevőkre.

A következő beszédet Tata város polgármestere, Michl József mondta. Beszédében Szent István királyunknak fiához, Imre herceghez intézett bölcs intelmeit idézte, melyek a mai vitézeknek is aktuálisak, részükre irányt mutatnak. Beszéde végén idézte vitéz nagybányai Horthy Miklós végakaratát, miszerint: „bármit is hoz a jövendő, kérve kérek minden magyart, aki e névre méltó… csak egyetlen célra vesse tekintetét, fordítsa minden erejét, és csakis ezért dolgozzék, meg imádkozzék. Ez a cél mindnyájunk közös, szent célja: MAGYARORSZÁG FELSZABADÍTÁSA!

A Történelmi Vitézi Rend nevében vitéz Hunyadi László főkapitány úr köszöntötte a leendő rendtársakat. Ezt követően elérkezett az a felemelő pillanat, amikor az eskütevők helyükről felállva, eskühöz emelt jobb kézzel, a meghatottságtól emelkedett hangulatban Vitézi Esküt tettek a Magyar Szent Koronára. Az eskü szövegét Dinga László György vitézi hadnagy úr olvasta elő.

Az ünnepség folytatásaként Roboz Klaudia gimnáziumi tanuló elszavalta Wass Albert: Bujdosó imája című versét, majd „Istenünk tarts meg bennünket őseink szent hitében és erényében” címmel együttes imádság következett, melyet Michl Miklós VRNT vezetett. Ezután ismét gyönyörű kórusműveket élvezhettünk a kiváló akusztikájú templomban, az Egressy Kamarakórus előadásában.

 

A Történelmi Vitézi Rend főkapitánya, vitéz Hunyadi László

Az ünnepség zárásaként a jelenlevők közösen elénekelték a Szózatot és a Székely Himnuszt, majd orgonamuzsika kísérete mellett a díszegység, a Szent Korona, majd a Vitézi Szék kivonulásával fejeződött be a Vitézi Eskütétel, melyet 120 fő részvételével bajtársi ebéd követett.

Az esküt tett új rendtársak között jelen volt vitéz B. Hummel Margit gimnáziumi tanár, akit 1957-ben MUK-os tevékenysége miatt bebörtönzött a kommunista rendszer. Most jött el az idő, hogy saját érdemei alapján a Történelmi Vitézi Rend soraiba kerüljön, illetve az '56-os emlékérmet köztársasági elnökünktől októberben átvegye. Kérdésemre elmondta, hogy nagyon tetszett neki az ünnepség, a jó szervezés, a résztvevők fegyelmezettsége. Sajnos családja nem tudott eljönni Tatára, de a budapesti avatásra feltétlenül eljönnek.

vitéz Sz. Kovács Ferenc
székkapitány

Vissza