A hadak útjára lépett v. Kerezsy János (+97)
2018.11.25.

2018. november 4-én kapta meg az égi behívót vitéz Kerezsy János (Sóskút), egykor m. kir. őrmester, a Történelmi Vitézi Rend tagja. Máriapócson született 1921. március 24-én. Csendőr édesapja korai halálával gyermekként árvaságra jut. A Bodrogközben, Kenézlő községben nevelkedik. Sorkatonai szolgálatát letöltve a hivatásos katonai pályára lép. A kassai 21. gyalogezred III. zászlóaljának (Szerencs) eü. szakaszvezetőjeként, 21 évesen vezénylik a doni hadszíntérre 1942. júniusban. A hadműveleti területen töltött hét hónapban több összecsapás résztvevője. Számos alkalommal élete kockáztatásával menti a sebesülteket a tűzvonalból. 1943. január 12-ig tartják a védvonalat Voronyezstől délre. Csak január 17-én érkezik visszavonulási parancs, ezért később három bekerítést kell áttörniük. Egy hónapig tart az út nyugat felé. Reggeltől estig gyalogolnak a hóban, ellátás, túlélőfelszerelés nélkül, olykor mínusz negyven fokos hidegben. Elfagyott lábujjakkal már-már kidől a sorból. amikor felveszik egy lovas szánra, így menekül meg a fagyhaláltól. Hosszú felépülése után Kőszegen helyezik vissza a szolgálatba. 1945-ben nyugati hadifogságból tér haza. A hivatásos állományból indoklás nélkül elbocsátják.

Segédmunkásként Budapesten helyezkedik el, majd a diktatúra enyhülése után lehetősége nyílik elvégezni a Számviteli Főiskolát. A Vitézi Rendbe 2008-ban kéri felvételét. Kenderesen, a Horthy-ligetben avatják saját jogú vitézzé. Temetése görögkatolikus szertartás szerint, vitézi tiszteletadással történt 2018. november 22-én a rákoskeresztúri új köztemetőben. Sírja felett – végakaratához híven - felzendült a magyar tábori takarodó. Nyugodjon békében.

Kerezsy János eü. őrmester az 1940-es években

 

Vissza