Kitüntették a Himnusz-éneklésért a győri ifi hokist
2016.03.17

Mint ismeretes, tavaly év végén egy Kanadában rendezett nemzetközi serdülő-jégkorongtornán vett részt a magyar U16-os válogatott. Az egyik meccs előtt elromlott a technika, így a szervezők nem tudták lejátszani a himnuszokat. Magyar részről a csapat mindössze 15 éves játékosa, a Győri Nemak ETO jégkorongosa, Horváth László ragadta magához a mikrofont, s énekelte el a magyar Himnuszt.

Az egyik szervező jött oda a vezetőkhöz, hogy baj van. Mikor ezt meghallottam, nem haboztam, s jelentkeztem a Himnusz eléneklésére. Bevallom, nem számoltam azzal, hogy ez ilyen rövid idő alatt meghódítja a netet, s talán emiatt is nem volt bennem félsz, s nem gondoltam arra, hogy akár még bakizhatok is. Nem először énekeltem a Himnuszt, bár kétségtelen tény, ennyi ember elé ilyen körülmények között még sosem kellett kiállnom énekelni. A lelátón legalább ezren ültek, de ki tudtam mindent kapcsolni. Már az nagyon jólesett, hogy a jelenlévők megtapsoltak, ám az a pozitív fogadtatás, amit Magyarországról kaptam, minden képzeletet felülmúlt" – mondta el korábban lapunknak Horváth László, akinek 2016. március 12-én a Történelmi Vitézi Rend hazafias bátor helytállása miatt a Helytállásért–Bátorságért Kereszt II. fokozatát adományozta. Az elismerést – hol máshol – a győri műjégpályán adta át vitéz Hunyadi László főkapitány, Fehér Imre székkapitány, Fehérné Markó Kamilla vitézi hadnagy és vitéz Nagy Szilveszter koronaőr, vitézi hadnagy.

Fehér Imre székkapitány a nézők, a csapattársak, a sportvezetők és a szülők jelenlétében felolvassa a laudációt

v. Hunyadi László, Horváth László és v. Nagy Szilveszter a kitüntetés átadása után
Fotó: Mészáros Mátyás

KISALFOLD.HU

*

A 2015. december 30-án rendezett Magyarország – USA U16-os meccsen jelen volt Shawn Pooley, egy helyi rádióadó műsorvezetője is, aki idejekorán felismerte, hogy itt valami érdekes történhet. Telefonjával lefilmezte Horváth László énekét, feltöltötte a Youtube-ra, amely óriási népszerűségre tett szert: már közel 770 ezren láttak azóta. A felvétel itt megtekinthető (kattints). Nem mellesleg, a mérkőzést is megnyerték Laciék.

*

A győri születésű, székely családból származó Horváth László a győri Révai Miklós Gimnázium biológia–kémia tagozatos tanulója. Orvos szeretne lenni. Édesapja elmondása szerint, bár sokat hiányzik a jégkorong-válogatotthoz, illetve a klubcsapatához kötődő kötelezettségei miatt, kitűnően teljesít az iskolában. A jéghokit Győrben kezdte ötévesen, majd 2010 és 2012 között a csíkszeredai csapatban is játszott, amíg édesapja az ottani egyesületet irányította. A tavalyelőtti idényben Fehérváron is hokizott, mert Győrben nem volt korosztályos csapat, de a felsőbb korosztályban továbbra is otthon játszott. Jelenleg a Győri Nemak ETO HC U16-os és U18-as csapatának meghatározó tagja.

 

Vissza