90. születésnapján őszinte szeretettel, igaz barátsággal köszöntjük vitéz Cseresnyés Pál tb. törzskapitány urat

- vitéz Horváth László tb. törzskapitány írása -

 

Nemzetes Törzskapitány Úr! Kedves Palikám!

Négy évvel ezelőtt a Vitézi Tájékoztató hasábjain Te köszöntöttél engem, 80. születésnapom alkalmából. Ebben kiemelted, hogy az ember jellemét, későbbi életfelfogását, politikai szemléletét és állásfoglalását a szülői ház eszmeisége, valamint az alma mater szellemisége, hazafias elkötelezettsége alakítja ki, mutatja meg az egyetlen helyes utat. Teljesen igazad volt.

Hiszen lehetett volna jobb, nemesebb, a hazához hűségesebb példakép, mint egy csendőr tiszthelyettes édesapa? Lehetett volna jobb nevelést biztosító iskola, mint a Ludovika Akadémia? Amelyben az utolsó, az 1944-ben induló évfolyam növendéke voltál, 3 hónapos akadémistaként harcoltál a szovjet ellen, és a végharcok során I. osztályú tűzkereszttel és bronz vitézségi éremmel tüntettek ki.

Ahogy négy éve írtad: mindkettőnket a debreceni Nagytemplomban, 1996. szeptember 21-én avattak vitézzé, és akkor még nem is ismertük egymást. Ennek ellenére - tudtunkon kívül, és azóta is - nagyon sok minden kapcsol bennünket össze.

Első komolyabb találkozásunk 1997-ben karácsony előtt történt, amikor is Te - már mint vitézi hadnagy - egy Budán tartott ünnepi állománygyűlésre hívtál, ahol én is felszólalhattam. A gyűlés után az akkori törzskapitány, vitéz Esze Tamás megkérdezte tőlem, hogy nem vállalnám-e el a Pest megyei vitézek vezetését, magyarán: nem lennék-e Pest megye vitézi hadnagya? Egy hét gondolkodási időt kértem, de még aznap este megkerestem telefonon törzskapitány urat és igent mondtam.

Közös - vagy hasonló - sorsunk már nagyon régóta elkezdődött, amikor még nem is tudtunk arról, hogy a másik a világon van. Az elmúlt kommunista érára gondolok, amikor mindketten ittuk a levét a származásunk okozta különböző atrocitásoknak, indokolatlan mellőzéseknek, néha üldözéseknek. Esetedben csendőr Édesapád, nálam papgyerek mivoltom szúrta szemét az elvtársaknak.

Később, a rendszerváltozás időszakában tudtunkon kívül, de megint egyformán gondolkodtunk: mindketten a Magyar Demokrata Fórumban láttuk meg - nagyon helyesen - azt az erőt, azt a lehetőséget, amelyik változtatásra képes lehet. Sajnos, ellentétes politikai erők ezt sikeresen megakadályozták.

Sorsunk néhány családi esemény kapcsán is hasonlóan alakult. Mindketten elveszítettük szeretett feleségünket és mindketten - idős fejjel bár - megnősültünk másodszor is. A Jóisten azonban nem volt kegyes hozzánk: második asszonyainkat is elveszítettük.

Visszaemlékezem - talán még székkapitány korodban - példás rend uralkodott az általad irányított központi rendi irodában, és még inkább így történt ez utóbb, törzskapitányi időszakod alatt is. Zengő orgánumoddal emelted avatási szertartásaink nívóját, mint narrátor, például a 2001-es székesfehérvári avatáson is, majdan a széki üléseken és egyéb alkalmakkor felolvasott szavalatok, hirdetmények, kitüntetések átadása során is. Amíg erőd, egészséged és kondíciód lehetővé tette, egyetlen törzskapitányi értekezletet sem mulasztottál volna el, holott a jelenlét a központi törzskapitányok vonatkozásában egyáltalán nem jellemző.

Palikám! Nem tudom leírni, mennyire örültem - örültünk! - amikor értesültük róla, hogy a Vitézi Szék Részedre a Rend legmagasabb kitüntetését, a LOVAGKERESZTET adományozta, és hogy – egészségi állapotodra tekintettel – ezt a főkapitány úr – rendi tisztségviselők kíséretében – a lakásodon személyesen adta át! (Külön köszönet illeti a főkapitány urat, hogy azt a Vitézi Szék tagjaival levélben rendezte, ugyanis csak a Vitézi Szék adományozhatja e kitüntetést.)

Mit is mondhatnék még? Ugyanazt, amit Te írtál nekem: ez a 90 év nem jelent mást, mint a Mindenható különös ajándékát, melyet úgy köszönhetünk meg, hogy erőnkhöz mérten eleget teszünk minden feladatunknak, kötelességünknek, mellyel embertársainknak, Rendünknek, Hazánknak tartozunk.

Kedves Törzskapitány Uram, drága Barátom! Őszinte szívvel, igaz barátsággal kívánom, hogy még sok alkalommal köszönthesselek, és mielőbbi gyógyulást kívánva – nem csak a magam, hanem a Történelmi Vitézi Rend nevében is – további, boldogabb éveket kívánva ölel régi barátod:

vitéz Horváth László tb. törzskapitány (Százhalombatta)

 

 

Vissza