XV. Doni Hősök Emléktúra
2015.01.27.

Az 1943-as doni katasztrófa hősi halottaira emlékező rendezvényen idén immáron több mint 200 fő vett részt. A hősök előtt tisztelgő zászlóalj ünnepélyes keretek között vonult be január 24-én az egri Dobó István térre. Az eddigi tizenöt év legnagyobb létszámú emléktúráján résztvevőket három külön kiindulópontról elindított szakaszra bontották, amelyek mindegyikének saját útvonalat kellett bejárni, ezzel is növelve az érinthető települések számát.  Mindhárom alegység más-más kiindulópontról vágott neki január 22-én, csütörtökön a háromnapos teljesítménytúrának, így különböző településeket érintve jutnak el közös végállomásukra.

A második világháborús magyar hagyományőrzőket idén is elkísérik külföldi bajtársaik, így például a Németországból érkezett aktív és tartalékos katonák alkotta alegység. Idén első alkalommal önkéntes műveleti tartalékosok is csatlakozhattak a menethez. A parancsnokság háborús kegyeleti és honvédelmi neveléssel foglalkozó szakállományából tizenegy aktív és huszonhárom tartalékos vágott neki az emléktúrának.  A Dobó István téren az emlékőrző zászlóalj felsorakozott, és egy hatalmas díszőrséget alkotva koszorút helyezett el a hősök emlékére, a történelmi város minorita templománál. Ezután a Szent Antal-templomban ünnepi misén emlékeztek meg az elesettekről.

forrás: honvedelem.hu
fotó: Rácz Tünde, Dévényi Veronika

***

Idén Egerben végződött a Doni Doni Hősök Emléktúra. A huszárok és lovaik szállása Felsőtárkányban, egy lovastanyán volt. Első nap házigazdánk vezetésével lovas felderítő-járőrszolgálatot tejesítettünk a Bükkben, este ünnepi díszelgés Felsőtárkányban. Másnap Egerben a nagy ünnepi megemlékezés a Dobó István téren, a zenét az MH Légierőzenekar szolgáltatta. Szavakkal ki nem fejezhető emelkedett lelki élmény volt lovas járőrszolgálatot teljesíteni Dobó dicső katonái várának falai között. A magyar honvédség katonáinak és szövetségeseinek a térre való bevonulását és az ünnepséget a vár Ágyúdomb-bástyájából lóhátról vigyáztuk.

Bajtársi üdvözlettel: fölsőjányoki Pénzes Kálmán VRNT v.hadnagy

Lovas járőr a Bükkben

Huszár őrszemek az egri Ágyúdom-bástyán

fotó: Pénzes Kálmán

 

Vissza