Helyreállították a Kormányzó látogatását megörökítő festményt a kecskeméti városházán
2014.09.23

A városháza dísztermében a Horthy Miklós 1920-as kecskeméti látogatásáról készült falfestményt az ötvenes években eltüntették, lefestették. Vitéz Molnár Piroska, dr. Juharosné tb. székkapitány asszony kutatásainak és kitartó intézkedéseinek, sürgetéseinek köszönhetően idén megtalálták az elfedett secco-t, feltárták és eredeti fényében helyre is állították. A baloldali városi képviselőknek azonban szúrja a szemét a festmény és az újbóli lefestését tartják az egyedül szóba jöhető megoldásnak. Bízunk benne, hogy Kecskemét nemzeti többségű képviselőtestülete nem osztja ezt az intoleráns nézetet, amelyet - reményeink szerint - a rendszerváltáskor egyszer s mindenkorra sikerült magunk mögött hagynunk.

A Vitézi Rend tagjai együtt örülnek a kecskeméti polgárokkal, hogy a cívis városban lassan-lassan helyrebillennek a kommunista diktatúra történelemhamisításai és köszönetüket fejezik ki rendtársuknak a rendíthetetlen állhatatosságáért, amelyet végül siker koronázott.

Pándy Lajos: Horthy Miklós 1920. február 7-i látogatása Kecskeméten

A Bács-Kiskun megyei vitézek a 2014. őszi állománygyűlésük alkalmával
megtekintették a felújított falfestményt