Újabb hadisírok kerültek gondozásba Hódmezővásárhelyen
2012.09.25

A hódmezővásárhelyi vitézek töretlen lelkesedéssel és elhivatottsággal folytatják a háborús hősök pusztuló sírjainak felkutatását és megmentését. Immár évek óta járják a város temetőit, gondozzák a 20. század háborúiban hősi halált halt magyar honvédek, valamint a város környékén elesett idegen katonák sírjait. A Kincses temető hősi parcellájában is több sírt felújítottak már. Itt találták azt az erősen leromlott állapotú fejfát is, melyről a levéltári kutatások kiderítették, hogy az 1944. szeptember 25-én hősi halált halt Lónyi Ferenc nyughelyét jelzi.

Lónyi Ferenc honvédre halálának 68. évfordulóján fejfa újraállítással emlékeztek 2012. szeptember 25-én délután a hódmezővásárhelyi Kincses Temetőben. Az elkorhadt fejfa helyére a Történelmi Vitézi Rend költségén állítottak új, méltó jelet a sírra.

Kovács Ferenc, a Nemzetvédelmi tagozat tagja elmondta, hogy a kopáncsi születésű, Békéssámsonon élő és gazdálkodó Lónyi Ferenc 1944 szeptemberében feleségét és két gyermekét hátrahagyva vonult be a haza védelmére, és rá egy napra be is vetették, a szovjet csapatokkal Földeák határában vívott harcokban esett el. A 39 évesen elesett honvédet a hódmezővásárhelyi Kincses temető Hősi Parcellájában temették el 1944. október 3-án. Lónyi Ferenc 1927-ben kötött házasságából két gyermeke született, 4 unokája, 6 dédunokája van.

Lónyi Ferenc honvéd (1905-1944)

A temető hősi parcellájában 66 hős nyugszik, akik közül azért az ő fejfáját állították újra, mivel az ő sírjáról tudják, pontosan hol fekszik. A fából készült fejfákkal az idő vasfoga elbánt, a Lónyi Ferenc végső nyughelyén álló jel is csak azért maradt meg, mert a család az 50-es években újat készíttetett, amely a sírt benövő buxusban rejtőzve úszta meg a tereprendezést. Ugyanis a becslések szerint 8-9 katona nyughelye fölé utat építettek. Ennek máshová helyezését szorgalmazza a katonasírok gondozását felvállaló Történelmi Vitézi Rend, valamint szeretnék, ha a hiányzó fejfákat pótolnák, hiszen nagyjából lehet tudni, melyik helyen ki nyugszik. Ehhez mások segítségét is várják.

Az új fejfát Nagy Zoltán református lelkész szentelte fel, a régit a család a Történelmi Vitézi Rendnek ajándékozta, akik azt a helyi laktanya csapatmúzeumának adományozzák.

vitéz Nagy László v. hadnagy
Kokovai Péter (promenad.hu)