Horthy István hősi halálára és Horthy Miklós újratemetésére emlékeztek Kenderesen
2012.09.02

2012. szeptember 2-án „ Emlékezzünk együtt “ jelmondat alatt megemlékező ünnepséget tartottak Kenderesen vitéz nagybányai Horthy Miklós és családja magyarországi temetésének 19-ik, illetve vitéz nagybányai Horthy István kormányzóhelyettes hősi halálának 70-ik évfordulóján.

Az ünnepség ökumenikus istentisztelettel kezdődött a kenderesi református templomban Cseh Judit református lelkipásztor és Mészáros Ferenc római katolikus plébános szolgálatával. Utána a résztvevők átvonultak a közeli Horthy-kastélyba, ahol vitéz Zetényi Csukás Ferenc Az utolsó küldetés című könyvét ismertette, majd emlékező beszédek hangzottak el.

Kádár Lászlóné, Kenderes polgármestere üdvözölte mindazokat, akik immár 19-ik éve jönnek el a városba, azokat, akik nagy tiszteletet és megbecsülést éreznek a kormányzó és családja iránt. Ebből az alkalomból valamennyi résztvevő nevében köszöntötte ifj. Horthy Istvánt, akit egyben arra kért, hogy vigye el a résztvevők jókívánságait édesanyjának, akinek mindenki nevében mielőbbi felgyógyulást kívánt.

Ifj. Horthy István rövid beszédében megköszönte a megjelenteknek, hogy eljöttek ide Kenderesre még egyszer megemlékezni nagyapjára és édesapjára, aki hetven évvel ezelőtt veszítette életét az orosz fronton. A kormányzó ellentétes társadalmi megítéléséről a következőket mondta: „Ezek az ellentétek azért már enyhülnek és nem adnak hitelt olyan széles körökben a szovjet megszállás hazugságainak, mint akkoriban. Szívem legmélyéből szeretném megköszönni mindazoknak, akik azon fáradoztak, hogy ezt lehetővé tegyék és tudom, hogy sokan itt vannak azok közül.“

Az emlékező ünnepség következő, utolsó helyszíne a Horthy-család helyi temetőben lévő sírboltja volt, ahol szoboravató és koszorúzási szertartást tartottak.

Elsőként Horthy István kormányzóhelyettes mellszobrának leplezésére került sor, amely Glatz Sándor erdélyi művész alkotása, aki minden ellenszolgáltatás nélkül készítette el a szobrot. Vitéz Zetényi Csukás Ferenc és ifj.  Horthy István leplezték le, amit az egybegyűlt ünneplő közösség vastapssal jutalmazott. A hősi halált halt repülőfőhadnagy szobrát elsőként ifj. Horthy István és felesége koszorúzták meg. Ezt követően a kormányzó sírja előtt a tisztelet és emlékezés koszorúit helyezték el. A Történelmi Vitézi Rend nevében vitéz Hunyadi László főkapitány koszorúzott.

vitéz Práznovszky Miklós

 

Vissza