Az önkényuralmak áldozataira emlékeztek Pécsett
2009.11.02.

Halottak napján mint minden évben idén is a II. világháború és az önkényuralmak áldozataira emlékezett a Lénau Egyesület és a Pécsi Német Önkormányzat. A magyar, a német és a magyarországi németek himnuszainak elhangzása után két nyelven emlékbeszéd hangzott el.

A katonai emlékműnél a megemlékezés koszoruját a Történelmi Vitézi Rend részéről vitéz Kőrösi László tb. törzskapitány helyezte el. A Magyar Nemzetőrség Baranya Megyei Szervezete nevében vitéz oroszi Marton György nőr.altábornagy-parancsnok, és vitéz Decleva Ferenc nőr. alezredes koszorúzott.

A hivatalos ünnepség után a megjelentek rótták le kegyeletüket. Sokan elhunyt szeretteikre emlékeztek. Azokért gyújtottak mécsest, akik egy másik ország katonai temetőinek egyensírjában nyugszanak, és keresztjükön az „ismeretlen katona” felirat áll. Az ünnepi megemlékezés a Szózattal ért véget.

A katonai emlékmű a pécsi temetőkertben

 

vitéz Kőrösi László tb. törzskapitány koszorúzik

 

vitéz oroszi Marton György és vitéz Decleva Ferenc koszorúznak

 

Vissza